Gazdaság

Nincs csődegyezség a Szeviép Zrt.-vel

Nem fogadták el a Szeviép Zrt. és vagyonfelügyelőjének csődegyezségi javaslatát a beszállítók és az alvállalkozók, így az első csődegyezségi tárgyalás eredménytelenül zárult.

Az április 29-e óta csődvédelem alatt álló Szeviép Zrt. hitelezőinek igénybejelentési határideje lejárt. A társaság Tímár Gyula vagyonfelügyelővel egyeztetve csütörtökre hívta össze a csődegyezségi tárgyalást.

A biztosítékkal nem rendelkező szállítók felé fennálló tartozás kiegyenlítésére 40 százalékos megtérülési arányt ajánlott a társaság. A biztosítékkal rendelkezők, vagyis a bankok 50 százalékos ajánlatot kaptak.

A megtérülésre fordítható összeg, azaz a csődvagyon forrásának nagyobb tételei között szerepelnek a Sedesa által befogadott, de ki nem fizetett többszázmilliós tételek, és az elrendelt egymilliárd forintos pótmunkák ellentételezései is.

Ugyanakkor többszázmillió forintjához nem jut hozzá a Szeviép, mert engedményezési megállapodásra hivatkozva mind az UniCredit, mind a K&H Bank olyan számlára utalná a pénzt, melyhez a társaság nem fér hozzá, miközben egyik bankkal szemben sem keletkezett a cégnek lejárt tartozása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik