bkv
Gazdaság

Milliárdos kiesést jelentene a félárú BKV-jegy

A félárú tanuló- és nyugdíjasjegy bevezetése a BKV-nál évi 1,4-1,7 milliárd forint bevételkiesést jelentene, s azok után a közlekedési cég nem igényelhetne központi árkiegészítést.

A Fővárosi Közgyűlés január 28-i ülésén a Fidesz és az MSZP képviselőinek kezdeményezésére már tárgyalt a kedvezményes jegy bevezetéséről, ám akkor a képviselők elhalasztották a döntést, majd a március 31-i ülésen a beterjesztett helyett új tanulmányt kértek a képviselők a félárú BKV-jegy bevezetésének várható pénzügyi hatásairól.

Az elkészült és a közgyűlés jövő csütörtöki ülésére beterjesztett, Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes által jegyzett tájékoztató szerint a félárú jegyek bevezetése “egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül bevételkiesést eredményez”.

Mint az anyagban olvasható, a tanulók és a nyugdíjasok által vásárolt havibérlet jelentős, 60 százalékos kedvezményt biztosít, így havi 13 vonaljegy vásárlása esetén már kedvezőbb annak megvásárlása. Az alkalmi utasok pedig a többi között a 10 százalék kedvezményt adó és átruházható gyűjtőjeggyel, a 24 százalékos kedvezményt nyújtó átszállójeggyel, a tanulók kedvezményes csoportos napijegyével vagy 24 órás jeggyel utazhatnak.

A BKV azzal számolt, hogy összesen 1,4-1,7 milliárd forint bevételkieséssel lehetne kalkulálni a félárú vonaljegyek bevezetése esetén a BKV szerint. A cég azonban ezt nem tudja kigazdálkodni, “különösen nem a jelenlegi helyzetben, amikor a kormányzat pénzügyi segítségnyújtásának feltétele az államháztartásért felelős minisztérium által is elfogadott bevételi terv”.

Vagyis a félárú jegy bevezetésének jelenleg sem a költségvetési, sem a jogi keretei nem adottak a tájékoztató szerint, a város vezetése ezért – összhangban a közlekedési cég igazgatóságával – nem javasolja azt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik