A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Fellegi Tamás fejlesztési miniszter és Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár alkotta triumvirátus feladata lenne az alku tető alá hozása, csak éppen nehéz közelíteni az álláspontokat. A kormány 120 milliárd forint – érdemi ellentételezés nélküli – különadót szeretne elvonni, a bankoknak pedig nagyon nem akarózik ennek befizetése.
Az fn.hu információi szerint hat, erős külföldi anyabankkal rendelkező hazai bank nemzetközi fórumokra szeretné terelni az ügyet. Sikerült elérniük, hogy elhalasszák azt az egyeztetést, amely július 1-én lett volna a Nemzetgazdasági Minisztérium és a bankszövetség között.
A hat külföldi háttérrel bíró nagybank azt kérte, hogy halasszák el a jövő hét második felére ezt az egyeztetést. Úgy tudjuk, e bankok az IMF-fel szeretnének találkozni jövő szerdán, és a nemzetközi szervezet segítségét kérik a magyar kormány megpuhítására (mindez azért lehet jó taktika, mert Szapáry György, Orbán Viktor főtanácsadója szerint új megállapodás készül Magyarország és az IMF között). A magyar bankok ismételten megkeresték az Európai Bankszövetséget is, amely egyszer már írt egy levelet a bankadó ellen.
Az fn.hu eddig is tűzközelből követte az eseményeket. Emlékeztetőül: a banki különadó tervezett bevezetése miatt június 28-án hétfőn a Magyar Bankszövetség olyan alternatív javaslatot fogadott el, amely szerint a bankok 2013 után nyereségadó-kedvezmény formájában kapnák vissza a most befizetett évi 120 milliárd forint teljes összegét. A kormány, konkrétan Matolcsy György kemény válaszban jelezte, ha a bankoknak nem tetszik a 120 milliárd forint, van olyan elképzelés is, amelyben a bankokra jutó befizetés 150 milliárd forint.
A bankok válaszüzenetükben azt kérték, hogy a kormány még ne döntsön június 30-án szerdán (eredetileg az e napi kormányülésre ígértek végleges szabályozást), mert addig a hazai bankok nem tudnak külföldi anyabankjaival egyeztetni. Végül az eredetileg kért két nap kevésnek bizonyult, az újabb egy hét haladékot igyekeznek a hazai bankok nemzetközi lobbitevékenységre kihasználni.
