Gazdaság

Harmadszor is meghirdetik a salgótarjáni öblösüveggyárat

Harmadszor is meghirdetik eladásra a salgótarjáni öblösüveggyárat, miután az első két felhívásra nem érkezett pályázat.

Három komoly érdeklődő van, akik tudomása szerint pályázatot készítenek az augusztus 15-i határidőre – mondta Balázs Miklós felszámoló. Hozzátette: bízik abban, hogy az év második felében már új tulajdonosa lesz a gyárnak, aki működteti is azt.

Az R-Glass Hungary Kft. néven működő öblösüveggyárat 1,26 milliárd forintért hirdetik, a gyár tartozása 1,5 milliárd forint.

A gyárat 2006 októberében – ugyancsak felszámolási eljárásban – négy sikertelen pályázat után vásárolta meg a losonci R-Glass. Az akkori felszámolás megkezdésekor 650-en dolgoztak a gyárban.

A mostani, második eljárás 2009. szeptember 18-án kezdődött, a cég akkor 277 embert foglalkoztatott. A termelést már nem folytató öblösüveggyár Salgótarján egyik legrégibb gyára, elődjét 1898-ban alapították.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik