Gazdaság

Pereskedik a reptéri szakszervezet a minibusz miatt

Bírósághoz fordult a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ), mert a minibusz szolgáltatásra kötött üzemelési szerződéskötéskor nem kérdezték meg a véleményüket.

A szakszervezet jogtalannak tartja, hogy a minibusz szolgáltatás kiszervezésekor vállalt garancia, miszerint a dolgozók 10 százalék tulajdont szerezhetnek a minibusz szolgáltatást végző cégben, nem valósult meg – közölte Kovács Zoltán, a szakszervezet elnöke.

Az ügy háttere: 2008. január elsejétől a Budapest Airport az akkor BAM Kft. néven futó vállalkozással kötött szerződést a minibusz szolgáltatás végzésére. Ez a vállalkozás vette át a 200 dolgozót, valamint az autóbuszok egy részét. Egy másik részét két magánszemély tulajdonában lévő, azóta már felszámolásba került Credit Expo Kft. kapta meg.

A BAM Kft. már Budtranszfer néven csődbe jutott, többek között azért, mert nem fizette a koncessziós díjat a Budapest Airportnak és közterhek megfizetésével is elmaradt.

Jelenleg a Ferihegyi Repülőteret üzemeltető Budapest Airportnak az AirportShuttle Zrt.-vel van szerződése a minibusz szolgáltatás üzemeltetésére – közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója.

A Budapest Airport számára ebben a kérdésben elsősorban az a döntő, hogy az utasok megfelelő színvonalú, garantált szolgáltatást kapjanak. A Budapest Airport a minibusz üzletág kiszervezésekor alapos és mindenre kiterjedő konzultációt folytatott az érdekképviseletekkel– a törvényi előírásoknak megfelelően, ezért az RDSZSZ alelnökének állítása, hogy „nem kérdezték meg a véleményüket” tényszerűen nem igaz –- tette hozzá Hardy Mihály.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik