Gazdaság

Félmilliárdos forgalomtechnikai fejlesztés a Hajdú Volánnál

Félmilliárd forintból megvalósuló forgalomtechnikai fejlesztés fejeződik be az év közepére a Hajdú Volánnál.

Az elektronikus jegykiadó automaták, utastájékoztató- és műholdas helymeghatározó rendszerek kiépítésének költségeiből mintegy 400 millió forint az uniós támogatás összege.

Balogh Gyula, a vállalat személyszállítási igazgatója elmondta: a 2008 őszén indult, hat ütemben végrehajtott fejlesztés a közeljövőben zárul le. A projekt keretében eddig a menetjegy- és bérletértékesítésre szolgáló fedélzeti és elővételi pénztárgépek beszerzése, valamint az utastájékoztató és járműkövető rendszerek kiépítése történt meg.

Jelenleg az utastájékoztató rendszer kiépítése folyik, amely mobiltelefonok WAP-os felületén és az interneten is képes megjeleníteni a járművek pontos helyzetét és mutatja a várható érkezési időt, így az utas akár az utcán sétálva is gyorsan és pontosan tájékozódhat.

A projekt befejező ütemeként az elektronikus bérletértékesítési rendszert alakítják majd ki. Ezt kísérleti jelleggel már a nyáron bevezetik néhány vonalon, majd a tapasztalatok feldolgozását követően épülhet ki a rendszer a teljes megyei hálózaton – fűzte hozzá Balogh Gyula.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik