Gazdaság

Fellegi őszig megegyezne az energiaszolgáltatókkal

A lakossági árak hatósági megszabása a tárgyalások kiindulópontja.

Minden szolgáltató jelezte, hogy kész tárgyalni. Ám meg kell érteniük azt is, hogy megállapodás születhet közös megegyezéssel, vagy a jog adta lehetőségek maradéktalan érvényesítésével – mondta a miniszter a Népszabadságnak.

Szerinte a szolgáltatóknak a kiszámíthatóság, a stabilitás, a tervezhetőség mellett az hiányzik, hogy bevonják őket a kérdések megoldásába. Mint mondta, arra nem adhat garanciát, hogy a szempontjaik mindig érvényesülnek, de érveik meghallgatása nélkül nem születhet döntés. A tisztességes profitot a miniszter elismeri, azt nem, hogy ennek árát mindig a lakosság fizeti meg.

Az állami vállalatok 322 milliárdos bértömegének 15 százalékos csökkentése nem jár majd tömeges elbocsátásokkal, de a politikai kinevezetteknek biztosan menniük kell – közölte Fellegi. A nemzeti fejlesztési miniszter hangsúlyozta: a változások elsősorban a vállalati menedzsmenteket érintik majd.

Fellegi elmondta, készül egy előterjesztés a közösségi közlekedés hosszú távú stratégiájáról. A dokumentum rögzíti a közösségi közlekedés előnyét az egyéni közlekedéssel, ezen belül a vasútét a közúttal szemben. Szerinte komolyan kell venni az ígéretet, hogy visszaállítják a forgalomszüneteltetésre ítélt vasútvonalak forgalmát, és megnyitják a bezárt kispostákat.

Hangsúlyozta, hogy a fejlesztési prioritásokat átrendezik. A legnagyobb hangsúlyt szándékai szerint a vasúti közlekedés fejlesztése kapja, de nem maradhatnak le az infokommunikációs beruházások sem. Az elsőbbség azoké a fejlesztéseké lesz, amelyek segíthetik a közigazgatás és az állam reformját, illetve hozzájárulhatnak a szolgáltató állam kialakításához.

Arra a kérdésre, miként tudja minisztériumától távol tartani korábbi üzleti kapcsolatait kijelentette: “Ez egyszerű. Annyi az egész, hogy korábbi cégeim, tulajdonostársaim nem fognak állami megrendeléseket kapni. Erre oda kell figyelni. Ha valamibe, hát ebbe bele lehetne bukni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik