Gazdaság

Az adóátrendezés közel nullszaldós lehet

Amíg a 16 százalékos egykulcsos szja bevezetése 300-400 milliárd forint bevételkiesést, addig az adójóváírás kivezetése közel 300 milliárd forint többletbevételt jelenthet a költségvetésnek.

Orbán Viktor miniszterelnök a kormány akciótervét ismertetve kedden az Országgyűlésben 16 százalékos egykulcsos jövedelemadót javasolt. Indítványozta a családi jövedelemadózás bevezetését, amelyre két év alatt állna át az ország és ennyi idő alatt kivezetik az adójóváírás intézményét.

A miniszterelnök beszédéből úgy tűnik, hogy ez két év alatt valósulhat meg – közölte Vámosi-Nagy Szabolcs az Ernst & Young adószakértője.

A szakember elmondta: jelenleg a személyi jövedelmek két kulccsal, 17 és 32 százalékkal adóznak, a statisztikailag ismert 2008. évi átlagos kulcs 18,2 százalék volt, így annak leszállítása 16 százalékra, miközben természetesen a 32 százalékos kulcsot eltörlik, közel 300-400 milliárd forint bevételkiesést jelenthet. Megjegyezte azt is, hogy a szuperbruttósítás miatt jelenleg a 17 százalékos alsó adókulcs valójában 21,6 százalékos kulcsot jelent.

Ezt kompenzálhatja az adójóváírás kivezetése a rendszerből, amely 300 milliárd forint bevételt hozhat a költségvetésnek – jegyezte meg az adószakértő, aki úgy gondolja, hogy az Orbán-kormány a minimálbér reálértékét akkor tudja megőrizni, ha a minimálbért jelentősen megemeli.

A kkv-szektor társasági adókulcsának 19 százalékról 10 százalékra való csökkentésével és ezzel együtt az adóalap 50 millió forintról 500 millióra való emelésével egyetért Vámosi-Nagy Szabolcs, hozzátéve, hogy jelenleg az ebbe a körbe tartozó vállalkozások kétharmada veszteséget mutat ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik