Az üzleti magazinnak Nigel Rendell, a londoni RBC Capital szakértője nyilatkozott. A Fidesz ügyvezető alelnöke egy konferencián azt mondta: „szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét, a helyzet ugyanis sokkal rosszabb, mint hittük”. Úgy fogalmazott, a jelenlegi cél a közvetlen államcsőd elkerülése, és „a krízis időszakára” egy átmeneti, legfeljebb két évre szóló forgatókönyvet kell megalkotni. „A kényszerhelyzet miatt bizonyos gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztésére is sor kerülhet átmenetileg” – mondta.
A Businessweek megjegyezte: a forint a világ valutái közül (a Bloomberg 170 helyzetét kíséri figyelemmel) a legnagyobb esést szenvedte el, miután a kormányzó párt vezető politikusa arra utalt, hogy Magyarországot egy görög típusú válság fenyegeti. Manik Narain, a londoni UBS AG feltörekvő piaci stratégája azt mondta: a görög válságra vonatkozó utalások egyértelműen félelmet keltettek a piacokon. Hozzátette: a befektetőknek feszes költségvetési politikára van szükségük ahhoz, hogy megmaradjon bizalmuk a magyar eszközök iránt.
Simon Quijano-Evans, a bécsi Credit Agricole Cheuvreux feltörekvő piaci vezető elemzője kifejtette: gyors kormányzati kijavító lépésre van szükség az IMF-fel és az EU-val közösen a piacok megnyugtatására és a bizalom visszanyerésére. A magazin idézte José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét is, aki Orbán Viktor miniszterelnökkel való brüsszeli találkozója után úgy nyilatkozott: Magyarország „nagyon kényes helyzetben” van. Sürgette a magyar kormányt, hogy folytassa a költségvetési hiány lefaragását célzó erőfeszítéseket, és gyorsítsa fel a pénzügyi konszolidációt.
