Gazdaság

Elfogadta a hároméves stratégiát a Malév közgyűlése

Elfogadta a 2009. évi beszámolót és a három évre szóló stratégiát a Malév pénteken megtartott éves rendes közgyűlése.

A 95 százalékban a magyar állam tulajdonában lévő Malév 2009. évi nem konszolidált mérleget 24,84 milliárd, a konszolidált mérleget 26,82 milliárd forint veszteséggel hagyták jóvá.

A Malév hároméves üzleti stratégiájának célja 2012-re 25 millió eurós üzemi nyereség elérése. A hároméves tervben a költségek csökkentése, a hatékonyság növelése, az átalakítások folytatása és a bevételek növelése szerepel. Három év távlatában a költségeket 48,8 millió euróval tervezik mérsékelni.

A közgyűlésen elfogadták két igazgatósági tag, Németh Ákos és Török Endre lemondását, új tagokat azonban nem választottak. Az MTI úgy tudja, hogy Török Endre a Pénzügyminisztériumot képviselte az igazgatóságban.

A részvényesi gyűlésen módosították a Malév Zrt. alapszabályának egyes pontjait, tekintettel az állami tulajdonlásra. A korábbi tájékoztatás szerint a magyar állam a korábbi tulajdonos, az AirBridge kiszorításával lett tulajdonosa a magyar nemzeti légitársaságnak.

A Malév pénteken azt közölte: az alapszabály-módosítások célja az irányadó jogszabályoknak – például a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló törvény rendelkezéseinek – való megfelelés.

Ajánlott cikk:

Malév: irány a csőd

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik