Gazdaság

Budapesten nyitott szolgáltató központot egy amerikai cég

Megnyitotta mintegy egymillió dollár beruházással létrehozott pénzügyi és szolgáltató központját az amerikai Albemarle Corporation vegyipari cég Budapesten szerdán.

Az amerikai vegyipari cég a globális pénzügyi szolgáltatásait végzi Magyarországon, de idehozza az ügyfélszolgálatot és – a későbbiekben – a logisztikai tevékenységet is.

Mark Rohr, az amerikai cég elnök-vezérigazgatója a megnyitón elmondta: a megfelelő helyszín megtalálása érdekében a világ több városát megvizsgálták, végül Budapesten találták meg a jól képzett, nyelvtudással rendelkező és motivált fiatal munkatársakat.

Kilián Csaba, az ITD Hungary Befektetésösztönzési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy az ITDH a kapcsolatépítésben, a munkaerő megtalálásában segített az amerikai cégnek. Az Albemarle nem kapott semmiféle pénzügyi támogatást a szolgáltató központ létrehozásához.

Az ITDH vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy az évtized eleje óta 30 ezer munkahely jött létre Magyarországon külföldi cégek szolgáltató központjaiban. Ezek a cégek az egyre nagyobb hozzáadott értéket képviselő tevékenységet hozzák Magyarországra.

Duncan Johnson, az Albemarle Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a jelenlegi 20 fős létszám az év végéig közel 70-re nő, és jövőre 120 embert foglalkoztat majd a központ. A további tervekről ezt követően döntenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik