Gazdaság

A Nabucco riválisába is beszáll az E.On

Az E.On Ruhrgas is csatlakozik az Adria földgázvezeték projekthez (TAP) - közölték a cégnél csütörtökön.

A tervezett beruházás jelenlegi két fő részvényese, a norvég Statoil és a svájci EGL áramszolgáltató közösen átad 15 százalékot részesedéséből a német vállalatnak, s ezek után a norvég és a svájci vállalatnak egyenként 42,5 százaléknyi részvénye marad a TAP-projektben. Az üzletrész megvásárlásának konkrét összegét nem közölték.

A tervek szerint az 520 kilométeres vezeték a Kaszpi-tenger térségéből, illetve a Közel-Keletről szállít földgázt Görögországon, Albánián és az Adrián keresztül Olaszországba, s onnan tovább Európába. A vezeték – amely még csak a tervezési szakaszban van – kapacitását évi 10-20 milliárd köbméterre tervezik.

A Statoil alelnöke szerint az E.On részvétele a vállalkozásban hozzájárulhat ahhoz, hogy a konzorcium nagyobb eséllyel szálljon versenybe a vezetéket tápláló földgázért. Ugyanakkor az E.On Ruhrgas egyik igazgatója szerint a Nabucco számára nem jelenthet konkurenciát az adriai vezeték.

Az E.On-nak 20 százalékos részesedése van az Északi Áramlatban is, amelynek építése áprilisban már meg is kezdődött. Az Oroszországot és Németországot összekötő, 1200 kilométeres vezeték építését 2011 végéig tervezik befejezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik