Gazdaság

Összevonná az APEH-et és a VPOP-t az új kormány

Az APEH és a Vám- és Pénzügyőrség összevonásához szükséges módosításokat is tartalmazó törvényjavaslatot nyújtottak be kedden az Országgyűlésnek.

A leendő nemzetgazdasági miniszter, Matolcsy György által jegyzett törvényjavaslat szerint a VPOP irányítását kormánybiztos venné át, aki “külön szervezeti egységet hozhat létre az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és a Vám- és Pénzügyőrség egyesítésének előkészítése érdekében”.

A javaslat szerint a kormánybiztos ellenőrzi az országos parancsnok vezetői tevékenységét, és – a jogszabályi előírások keretei között – minden ügyben utasíthatja, a parancsnok hatósági jogkörét általános jelleggel vagy adott ügyben magához vonhatja. Az adópolitikáért felelős miniszter az országos parancsnok és helyettesei feletti munkáltatói jogkörét a kormánybiztos útján gyakorolja.

A Magyar Nemzet adott hírt áprilisban arról, hogy az új kormány az APEH, valamint a VP összevonásával három egységből álló szervezetet hozna létre, amelynek harmadik egysége az adórendőrség lenne. Az elképzelés legfontosabb eleme a közterhekkel kapcsolatos bűncselekményekben nyomozó adórendőrség lenne, amelynek állományát a rendvédelmi szerveknél dolgozókból töltenék fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik