Gazdaság

Csányi: nem lehet átváltani a devizahiteleket forinthitelekre

Az OTP-vezér szerint egy ilyen lépés miatt 20 százalékkal emelkedne a lakosság hiteltörlesztési terhe.

Csányi Sándor a HírTV Kontraszt című műsorában közölte, a bajba került adósokon segíteni kell, amiben a bankok a kormánnyal együtt tudnak működni, de szerinte nem a bankrendszer, hanem a kormányzati gazdaságpolitika miatt kerültek nehéz helyzetbe a hitelesek.

Mint mondta: amikor a devizahitelesek öt éve a kölcsönt felvették, a forint árfolyama az euróhoz képest 230-250 forint körül ingadozott, ma 270 forint fölött van, aminek egyértelműen a felelőtleg költségvetési gazdálkodás az oka. Ráadásul a szocialista kormány bevezette a lakás devizahitelek állami támogatását, ezzel ösztönözte a devizahitelt.

Az OTP elnök-vezérigazgatója a monetáris politika feladatát is módosítaná, mert a jegybank nem védheti kizárólag a forint értékállóságát, együtt kell működnie a mindenkori kormánnyal a gazdaság fejlődésének érdekében is.

Csányi szerint az inflációkövető monetáris politika rendkívül erős forintot eredményezett, noha bizonyos mértékig a gyenge forint elviselhető a devizahiteleseknek is, ugyanakkor hatékonyan ösztönzi a gazdaságot is.

Számításaik szerint a 300 forint és afölötti euróárfolyam már feltehetően a gazdaság csökkenését okozza, míg egy 285-290 forintos árfolyam pozitív hatással van a gazdaságra. Mint mondta, az aranyközép utat kell megtalálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik