Gazdaság

A devizahiteleseken bukhat meg Orbán Viktor

Amennyiben nem sikerül rövid időn belül rendezni a devizahitelesek helyzetét, akkor Orbán Viktor két év múlva Gyurcsány Ferenchez hasonlóan meg fog bukni - állítja Róna Péter közgazdász.

Róna Péter a Heti Válasznak adott interjújában elmondta: az euró egy ország felzárkózásának inkább akadálya, mintsem eszköze. Úgy véli, hogy az elhibázott monetáris politika miatt erős a forint árfolyama, s ez 25-30 százalékos árelőnyt ad az importnak.

A közgazdász elgondolása a forint árfolyamáról az, hogy az intervenciós sáv közepének 31 százalékkal gyengébbnek kellene lennie, azaz a jegybank által 2003-ban meghatározott 283 forint/euró helyett 370 forint/euró lenne a helyes.

A közgazdász szerint a devizahitelesek gondjának megoldására elő kell teremteni a szükséges pénzt, különben nemcsak Orbán Viktor bukik meg, hanem a forint árfolyamát a kormány nem tudja bevetni a gazdaság élénkítésére.

“A Bajnai-kormány, de a görögök esete is bebizonyította: a leértékelés nélküli megszorítások nem vezetnek sehova” – fogalmaz. Egyetért Matolcsy György leendő gazdasági miniszterrel abban, hogy egy állami devizakövetelési alap segítségével lehetne forintosítani a fizetésképtelen lakás-devizahitelesek felé fennálló banki követeléseket.

Róna Péter szerint ez technikai jellegű kérdés, a devizahiteleket egy új jelzálogbank vagy akár az FHB is megvásárolhatná a többi banktól és ezeket aztán forinthitelekké alakíthatná.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik