Gazdaság

Talpra áll a hazai turizmus?

Január-márciusban a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek száma 4, a vendégéjszakák száma 5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

A kereskedelmi szálláshelyek január-márciusban összesen 40 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, ezen belül a szállásdíj-bevétel 20 milliárd forint volt. Az összes bevétel a szálláshely-szolgáltatás fogyasztóiár-indexének stagnálása mellett folyó áron fél százalékkal csökkent az előző évhez képest.

Az év első két hónapjában a 2008 vége óta jellemző visszaesés után újra nőtt a kereskedelmi szálláshelyek forgalma, a vendégek és a vendégéjszakák száma három százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Kismértékben a szálláshelyek árbevétele is nőtt az év első két hónapjában: a bruttó bevétel 25 milliárd forint volt, amely folyó áron – két százalékos infláció mellett – egy százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A szálláshely-szolgáltatási piacot 2008 vége óta visszaesés jellemezte. Az idei év első negyedévében azonban 499 ezer külföldi vendég 1,333 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt nőtt, 7, illetve 6 százalékkal.

A vendégéjszakák esetében az öt legjelentősebb küldő ország Németország, Ausztria, Olaszország, Nagy-Britannia és Oroszország közül a brit vendégek által eltöltött éjszakák száma csökkent 2009-hez viszonyítva, a többi piac stagnált, vagy nőtt.

A külföldi vendégforgalom jelentős részét realizáló szállodákban, a magasabb, öt- és négycsillagos kategóriákban növekedést regisztráltak, a többi kategóriában visszaesett az eltöltött éjszakák száma.

Az időszak folyamán a kereskedelmi szálláshelyek 644 ezer belföldi vendéget és 1,446 millió belföldi vendégéjszakát jelentettek, a vendégek száma 1,5, míg az éjszakáké 4 százalékkal emelkedett, és ugyanilyen arányban haladta meg a 2006. évi vendégforgalmat. A belföldi vendégforgalom mintegy négyötödét fogadó szállodákban a vendégéjszakák száma 5 százalékkal nőtt az előző évhez mérten. A vendégek körében szintén népszerű panziók esetében 8 százalékos elmaradást mértek.

A Balatonon eltöltött vendégéjszakák száma a vizsgált időszakban 4, Budapesten pedig 5 százalékkal nőtt, zömében a visszatérőben lévő külföldi vendégforgalom bővülése miatt. A vendégforgalom visszaesése három turisztikai régiót érintett.

A kereskedelmi szálláshelyek jelentése alapján az üdülési csekkek elfogadóhelyeinek száma az első negyedévben 2 százalékkal bővült és 7 százalékkal nőtt a beváltott csekkek értéke is. A kereskedelmi szálláshelyek belföldi szállásdíj-bevételeinek növekvő, közel 40 százalékát fedezték üdülési csekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik