Gazdaság

Kivonul a Hypo Bank Magyarországról

Kivonul az államosított Hypo Bank Magyarországról, valamint több másik országból is - nyilatkozta az osztrák pénzügyi csoport vezetője egy osztrák lapnak.

Gottwald Kranebitter a NEWS magazinnak adott interjúban elmondta, hogy három év alatt ismét nyereségessé akarja tenni a csődtől kényszerállamosítással megmentett Hypo Group Alpe Adriát (HGAA). Ennek érdekében megválnak a „hasznot nem hozó” piacoktól, a megmaradókon pedig a kulcsterületekre összpontosítanak.

A HGAA ki akar vonulni Németországból, Magyarországról, Bulgáriából, Ukrajnából és Macedóniából – mondta Kranebitter. Emellett abból indul ki, hogy az Európai Unió a montenegrói és az olaszországi piac feladását is elvárja, mielőtt versenyügyi szempontból jóváhagyja az állami segítségnyújtással végrehajtott szanálást.

A többi piacon – Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Szlovénia és Horvátország – a HGAA a „kulcsterületekre” akar összpontosítani: a hitelezésre, a betétgyűjtésre és a lízingelésre. Jelenleg vizsgálják a lehetőséget, hogy a jelenlegi piaci feltételek mellett „jó áron” el tudják-e adni a „banki tevékenységtől távol álló” érdekeltségeiket.

Magyarországon a Hypo-Alpe-Adria Leasing Zrt. tartozik a HGAA csoporthoz. A magyar részleg fő tevékenysége hajók, repülőgépek, berendezések és ingatlanok lízingelése.

Az osztrák Wirtschaftsblatt márciusban azt írta, hogy az átszervezés keretében öt kelet-európai országból, köztük Magyarországról tervez kivonulást a HGAA. Az osztrák pénzügyi csoport piaci és ügyfélkapcsolati osztályán akkor azt mondták az MTI-nek, hogy a HGAA nem döntött kelet-európai egységei eladásáról, az erről megjelent sajtóhírek „pletykák”, amelyeket a cég nem kommentál. Egyes piacok, így a németországi és az olaszországi elhagyását már korábban jelezte a bank vezetője.

A HGAA honlapján szereplő tájékoztatás szerint Ausztriában mintegy 1400, Magyarországon 28 dolgozót foglalkoztat a pénzügyi csoport.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik