Gazdaság

Tíz százalék maradt a munkanélküliség az euróövezetben

Februárhoz képest nem változott, rekord szintű 10 százalékon maradt a munkanélküliség márciusban is az euróövezetben.

Az EU egészében ugyanakkor továbbra is 9,6 százalékon áll a mutató, ami szintén megegyezik a februárival.

A 11 és féléves euróövezeti munkanélküliségi csúcs 15,8 millió munkanélkülit jelentett márciusban, többet, mint Ausztria és Írország népessége együtt. Tavaly március óta 1,4 millióan veszették el az állásukat, ezen belül az idén márciusban 101 ezerrel nőtt az állástalanok száma.

Az Eurostat közlése szerint a fiatalok körében 19,9 százalék volt a munkanélküliség márciusban, az egy évvel korábbi 19 százalék után.

Elemzők szerint bíztató, hogy a legnagyobb euróövezeti gazdaságban, Németországban már ötödik hónapja folyamatosan csökken a munkanélküliek száma, szezonális kiigazítással áprilisban már 68 ezerrel mérséklődött.

Spanyolországban az idei első negyedévben ugyanakkor elérte a 20,5 százalékot a munkanélküliség: ez jelenleg a legmagasabb a fejlett országok csoportjában és 1997 óta Spanyolországban is.

Ajánlott cikk:

Tizenhat éve nem volt ennyi munkanélküli

Ajánlott videó

Olvasói sztorik