Egy hónappal korábban, 2010 februárjában az ipari termelői árak 2,8 százalékkal csökkentek éves összehasonlításban.
Az ipari export forintban számított értékesítési árai a hazai fizetőeszköz erősödése miatt a februárinál 0,9, a tavaly márciusinál 7,9 százalékkal alacsonyabbak voltak. A forint egy hónap alatt az euróhoz viszonyítva 2,1, a dollárhoz képest 1,2 százalékkal, a 2009. márciusival összevetve az euróhoz mérten 12,8, a dollárhoz viszonyítva 16,2 százalékkal erősödött.
A legnagyobb export áresést 13,5 százalékkal az élelmiszerek és 12,6 százalékkal a gyógyszerek szenvedték el, de a járműipari exportárak is 10,4 és a kivitelben jelentős súllyal szereplő számítástechnikai és elektronikai ágazat is 10,1, százalékos árveszteséget könyvelt el. Az exportban kisebb súllyal szereplő kőolaj termékek és vegyi anyagok ára továbbra is emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, 35,3 illetve 4,1 százalékkal.
Az ipar belföldi értékesítési árai márciusban az előző havihoz viszonyítva 0,5, a 2009. márciusival összehasonlítva 1,2 százalékkal emelkedtek.
Februárról márciusra leginkább, 3,5 százalékkal a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás belföldi árai nőttek, alapvetően a kőolaj- és kőolajszármazékok világpiaci jegyzésárának hatására. Ez a szektor éves összevetésben is a legnagyobb, 15,2 százalékos áremelkedést produkált.
Egyedül márciusban a kohászat, fémfeldolgozásban 1, a gyógyszergyártásban 0,9 százalékkal emelkedtek az itthoni árak. A feldolgozóipari átlagnál kisebb mértékű, 0,4 százalékos havi áremelkedés volt a villamos berendezés, valamint 0,3 százalék a vegyi anyag, termék gyártásában. A textil- és bőripari árak nem változtak, a többi feldolgozóipari ágazatban 0,7 és 0,2 százalék közötti havi árcsökkenés történt.
Az ipar belföldi értékesítésében jelentős súlyt képviselő villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás árai márciusban 0,5 százalékkal nőttek, éves összevetésben öthavi csökkenés után utolérték a 2009 márciusi szintet. A víztermelés, -kezelés, ellátás díjai egy év alatt kimagaslóan, 3,9 százalékkal nőttek, februárról márciusra viszont 0,4 százalékkal csökkentek.
A feldolgozóipar egészében az elmúlt 12 hónap alatt 1,8 százalékkal nőttek a belföldi értékesítési árak. Legnagyobb mértékben a vegyipari ágazatokban volt emelkedés, a már említett olajszektor után a vegyi anyag, termék gyártás árai erősödtek leginkább, 10,9 , a gyógyszergyártásban 2,9, százalékkal. A villamos berendezés gyártásban 2,8 százalékos éves áremelkedés volt, a gumi-, műanyag- és építőanyag-iparban, illetve az egyéb feldolgozóipar és javításban ugyanakkor mindössze 0,6 százalék.
Az árak éves szinten a legnagyobb mértékben, 3,9 százalékkal a fa-, papír- és nyomdaiparban, 3,4 százalékkal a textil- és bőriparban, továbbá 3,3 százalékkal az ipar belföldi értékesítésében jelentős súlyt képviselő élelmiszeriparban csökkentek. A többi feldolgozóipari ágazatban az árcsökkenés mértéke 3,1 és 05 százalék között alakult.
A belföldi értékesítésben 2010. márciusban az előző hónaphoz képest az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban 0,8 százalékos árnövekedés mutatkozott, míg a beruházási javak árai 0,4, a fogyasztási cikkek árai 0,1 százalékkal mérséklődtek, azaz gyakorlatilag nem változtak. Az előző év azonos hónapjához képest az árak az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban 2,3 százalékkal nőttek, ám a beruházási javak gyártásánál 2,2, a fogyasztási cikkek esetében 1,9 százalékkal alacsonyabbak voltak.
