Gazdaság

Lang Györgyi és Győzike is a tartósan adósok listáján

Március végén mintegy kétezer vállalkozás és háromezer magánszemély tartozott folyamatosan, 180 napon túl az adóhatóságnak.

Az APEH negyedévente teszi közzé a tartós – a vállalkozások közül a 100 millió forintnál, a magánszemélyek és egyéni vállalkozók közül 10 millió forintnál nagyobb összeggel folyamatosan, 180 napon túl tartozó – adósok listáit, amelyek csak az adózó nevét és címét, illetve székhelyét, valamint a társaságok, vállalkozók esetében az adóazonosítót tartalmazzák, a fennálló tartozás összegét nem ismertetik.

A magánszemélyek és egyéni vállalkozók a 10 milliós küszöbértékkel számolva mintegy 30,4 milliárd forinttal, a cégek a 100 milliós küszöbbel 174,2 milliárd forinttal tartoztak március végén, együttes minimális tartozásuk 204,6 milliárd forintra rúg.

A 180 napon túl tartozók most közzétett listáján szereplő 1742 cégből 162 társaság adószámát felfüggesztette az adóhatóság, 1501 felszámolás, 79 pedig végelszámolás alatt áll, vagyis nem sok bevételre számíthat tőlük az APEH.

A cégek között továbbra is sok a neve szerint kereskedelmi, szolgáltató társaság, de gyakorlatilag valamennyi ágazat fellelhető, így építőipari, ingatlanfejlesztő- és forgalmazó, fuvarozó, informatikai, vagyonvédelmi, sütőipari, munkaerő-közvetítő és -kölcsönző cég egyaránt akad.

A tartós adósok között van többek között – a csődeljárás alatt lévő – székesfehérvári Alfa Busz 2002 Járműgyártó Kft. és a debreceni Cívis Hotels Zrt., a felszámolás alatt álló debreceni Aranyfácán 1934 Konzervgyár Kft., a Bábolna Mezőgazdasági Termelő Fejlesztő és Kereskedelmi Zrt. és a Bábolna Takarmányipari Premix és Takarmánykereskedelmi Kft., az egri BERVA Finomszerelvénygyártó Rt., a Budapesti Vegyiművek Zrt., a győri Gardénia Csipkefüggönygyár Rt.

A magánszemélyek között továbbra is megtalálható a tartós adósok listáján az énekes Lang Györgyi, a celeb Gáspár Gőző és Gáspárné Balla Beáta neve.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik