Gazdaság

Számos légitársaság tűnhet el Európában

Néhány fapados légitársaság mellett a Lufthansa, a KLM-Air France és a British Airways-Iberia (BA-Iberia), s talán még egy negyedik maradhat talpon az európai légitársaságok közül.

A légi ipar számára a vulkánkitörés nyomán az Európa légterét elborító hamufelhő miatt elrendelt légtérzár eddig már 1,7 milliárd dollár veszteséget okozott – közölte szerdán a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A Saxo befektetési bank szakértői szerint egyes társaságok a hitelezőik nyomására a fentiekhez hasonló szövetségbe való belépésre kényszerülhetnek.

A “szárnyaló jegyárakkal” dolgozó regionális légitársaságokat a konkurencia azért szorítja ki, mert a fapados társaságok az alacsonyabb költségszint miatt versenyképesebbek. Ugyanakkor, mivel van olyan utazóközönség, amelynek a kényelem rövid repülőúton is számít, a regionális szereplőket a 3-4 jelentős légitársaság beolvaszthatja, vagy akár részlegesen át is veheti. Arra is számítani lehet, hogy a 3-4 vezető légitársaság egy-egy fapadost is felvásárol azért, hogy az összes ügyfelet egy márkanév alatt tudja kiszolgálni.

Európában a légtársaságok már hosszú ideje nem nyereségesek, így a vulkáni tevékenység hatására csupán az következik be, ami amúgy is elkerülhetetlenül szükséges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik