Gazdaság

Halványzöld BMW

13 évvel a Toyota Prius megjelenés után, a BMW az X6-ból és a Hetesből dobta piacra első két utcai hibridjét. A két modell már hazánkban is kapható.

A két autóban közös a V8-as, duplaturbós benzines motor, de hibridtechnikájuk, benne a nagyfeszültségű akkumulátorokkal, erősen eltérő. A Vezess.hu-nak az X6 ActiveHybridet sikerült kipróbálni a BMW fejlesztéseit bemutató rendezvényen.

Első blikkre a hibrid X6 a csekélyebb légellenállású felniken kívül a bluewater kék metálfényről is azonosítható, amely rajta kívül kizárólag az ActiveHybrid Heteshez rendelhető. Ha a tulaj más szín mellett döntött, akkor sem kell a feliratokat skubizni: messziről látszik a motorháztető masszív domborítása.

A hibrid X6 2,5 tonnás. Egészen valószínűtlen az az agresszivitás, amivel a két villanymotor és a feltöltött V8 a fizikai korlátoknak feszül és szinte legyőzik a nehézségi erőt. Padlógázzal a gyorsulás alig felfogható, összesen 485 lóerős és 780 Nm van velünk, ami még az M-es verzió 680 newtonméterénél is brutálisabb.

A BMW nagyjából húsz százalékos megtakarítást ígér a hibridre áldozóknak a turbós V8-hoz képest. Ez azt jelenti, hogy 18-20 liter helyett átlagosan nagyjából 14-16 literrel beéri az X6, a jelentős erő- és súlytöbblet dacára.

AJÁNLOTT LINKEK:

Vezettük: BMW X6 ActiveHybrid (Vezess.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik