Gazdaság

PM: nagyobb hiányt vártak

Jobb az államháztartási hiány a vártnál a Pénzügyminisztérium szerint.

Márciusban – januárhoz és februárhoz hasonlóan – kedvezőbb lett az államháztartás mérlege a konzervatívan készült prognózishoz képest – olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.

Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – márciusi hiánya 259,3 milliárd forint lett, míg a negyedéves prognózis alapján várt havi deficit-várakozás 304,5 milliárd forint volt.

A kedvezőbb mérleg úgy alakult ki, hogy a központi költségvetés 272 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 3,2 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 15,9 milliárd forintos szufficittel zártak.

Mindezek alapján az államháztartás pénzforgalmi egyenlege – helyi önkormányzatok nélkül – 609,9 milliárd forintos deficitet ért el. Ez az éves várható hiány 69,4 százaléka. A PM prognózisa azzal számolt, hogy a március végén kialakuló deficit valamivel több, mint 74 %-a lesz az idei esztendőre várt egyenlegnek.

A Pénzügyminisztérium – tekintettel az országgyűlési képviselőválasztások hétvégi első fordulójára – a gyorstájékoztató keretében áprilisi prognózist is közöl. A tárca várakozása szerint áprilisban az államháztartás pénzforgalmi, önkormányzatok nélküli mérlege mérsékelt deficittel, 81,9 milliárd forintos hiánnyal fog zárni. Ezzel április végén a deficit 691,8 milliárd forint lesz, ami az éves várható hiány 78,7 százalékát teszi ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik