Gazdaság

Bajnai elégedett magával

Sereghajtókból osztályelsők lehetünk, ha a következő kormány nem tér le a mostani kabinet által meghatározott gazdasági pályáról - mondta Bajnai Gordon. A miniszterelnök az elmúlt egy éves tevékenységét értékelve úgy látja: a válságkezelő programmal sikerült kitörni egy ördögi körből. Videó!

Bajnai Gordon kormányzása egy évét értékelve elmondta: kormányra kerülésekor az ország egy ördögi körben volt, amelyet a lassú növekedés, a bizalomhiány és az egyensúlytalanság keretezett. Ebből kellett kitörni. A miniszterelnök szerint a válságkezelő programmal ez sikerült is.

Bajnai Gordon hangsúlyozta: túl vagyunk a válság nehezén, ám figyelmeztetett: ha a következő kormány nem tartja ezt a pályát, akkor visszaeshetünk.

Eredményeket sorolt

A kormányzás eredményeként felsorolta a stabil forintárfolyamot (egy éve 316 forint volt egy euró, ma 265), illetve Magyarország kockázati kamatfelára is csökkent. Bajnai szerint két év alatt a 17. helyről az ötödikre javítottunk az EU legjobban gazdálkodó államai sorában.

Sikerként emelte ki azt is, hogy az egyensúlyjavító intézkedéseknek köszönhetően 1200 milliárd forintot takarított meg a kormány az államháztartásnak. Szerinte sereghajtóból osztályelsők lehetünk.

A családokért és a nyugdíjasokért tettek

Az adórendszer átalakításáról szólva elmondta: a 200 ezer forint bruttót keresők évi 15 ezer forintot takarítanak meg, ráadásul a munkabérre rakódó terhek is csökkentek.

A nyugdíjrendszer átalakításával Bajnai szerint sikerült elérni, hogy finanszírozható maradjon a 11. és 12. havi nyugdíj. A devizahiteles családok is védelmet kaptak, de az ő érdeküket szolgálja a kormányfő szerint az alapvető élelmiszereket sújtó áfa 18 százalékra csökkentése is.

Sikerek a szélsőségek ellen

Bajnai Gordon kitért a szélsőségekre is: úgy véli, a velük szembeni fellépés eredményes és határozottabb. Eredményként említi, hogy – mint fogalmazott – sikerült elrémíteni a nemzetközi szélsőjobboldali csoportokat, hogy nálunk ünnepeljenek, ezzel megakadályozták a Rudolf Hess felvonulást.

Kiemelte, hogy felgöngyölítették az első magyar terrorszervezet ügyét és a roma-gyilkosságok feltételezett elkövetőit is elkapták.

Nem felelős?

Kérdésre válaszolva Bajnai Gordon kifejtette: neki annyi felelőssége van a korrupciós botrányokkal kapcsolatban, hogy hagyja az igazságszolgáltatást dolgozni. Hiányérzetét fejezte ki továbbá a párt- és kampányfinanszírozás terén elmaradt változtatásoknak, melyeket a parlament nem szavazott meg.

Olvasói sztorik