Gazdaság

Hamarosan elkészülhet a Malév konszolidációs terve

Az immár többségi állami tulajdonban lévő Malév konszolidációs tervét várhatóan hamarosan benyújtja az EU-nak a magyar kormány.

A Malévben egy hete csütörtökön emelt tőkét az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., ezzel a nemzeti légitársaság 95 százalékos tulajdonosa a magyar állam lett, öt százalék pedig az Airbridge Zrt-é. A 25,4 milliárd forintos tőkeemelésből 20,7 milliárd forint volt a készpénz, 4,7 milliárd forint pedig adósság tőkévé konvertálása. Ezzel párhuzamosan az Airbridge Zrt. 5,38 millió eurós (1,45 milliárd forintos) tőkekonverziója is megtörtént.

A magyar államot képviselő MNV Zrt.-nek mostantól nyílik lehetősége arra, hogy a cég elmúlt időszaki működését részletesen átvilágíthassa, és ennek ismeretében bármilyen tulajdonosi javaslattal éljen akár a múltbeli működés minősítésével, akár a jövőbeni stratégia kialakításával kapcsolatban – közölte Zicherman Zsolt, az MNV szóvivője.

A stratégiai terven a Malév és egy nemzetközi szakértői csapat folyamatosan dolgozik, az MNV várakozásai szerint azt a magyar kormány rövidesen be tudja nyújtani az EU részére. A konszolidációs terv fontos eleme kell, hogy legyen a társaság működésének további szigorú racionalizálása a működés minden területén, melybe beleértendő az optimális működéshez szükséges létszám racionalizálás is.

Az új igazgatóság elnöke Kamarás Zoltán lett, tagjai: Martin Gauss vezérigazgató, Kelemen Tamás, Leonov Péter, korábbi vezérigazgató, Török Endre, Németh Ákos és Anatoly Ballo, a Vnyesekonombank (VEB) alelnöke, a Malév igazgatóságának korábbi elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik