Gazdaság

Közel 27 milliárdos fejlesztés indul Észak-Magyarországon

Megközelítik a 27 milliárd forintos értéket az Észak-Magyarországi Operatív Program (ÉMOP) támogatásával megvalósuló idei kiemelt projektek.

A Tokaji Fesztiválkatlan beruházási összege 1,9 milliárd forint, ennek gazdája a helyi önkormányzat. A beruházás ÉMOP támogatási összege mintegy 1,7 milliárd forint – részletezte hozzátéve, hogy ugyancsak kiemelt projekt a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum, amelynek felelőse a község önkormányzata, beruházási összege 2,2 milliárd forint. Ebből az ÉMOP támogatás 1,36 milliárd forintot tesz ki, közölte Francsics László, az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója.

Kiemelte a miskolci belvárosi rehabilitációt, amelynek összköltsége 5,6 milliárd forint, amelyből az Észak-Magyarországi Operatív Program 4,2 milliárdot vállalt. Szintén hasonló nagyberuházás az edelényi Kastélysziget Kulturális-Turisztikai Központ elnevezésű program, amelynek során felújítják, illetve turisztikai célra hasznosítják az impozáns L’Huiller-Coburg kastélyt. Ez 2,2 milliárd forintból valósulhat meg.

Hasonlóan fontos projektnek nevezte a kistérségi központok közúti elérhetőségének javítását, amelyek beruházási költsége 13,5 milliárd forint, és azt az ÉMOP teljes egészében biztosítja. Ennek során a 4- és 5 számjegyű utakat újítják fel a térségben. Heves megyében öt program részeként 11 útszakaszt érint a felújítás, Borsodban 72 kilométer közút újulhat meg, Nógrád megyében hat kisebb úton 24 kilométernyi útszakasz, illetve a már tavaly beindult munkával tíz útszakasz válik európai szolgáltatási paraméterekkel rendelkező úttá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik