Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke ezt azután mondta, hogy a Fidesz által – az ő vezetésével – létrehozott gazdasági tényfeltáró bizottság csütörtökön azzal a 29 közgazdásszal találkozott, akik tavaly év végén élesen bírálták a 2010-es költségvetést.
Varga Mihály a tanácskozás után tartott budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: április végén már ott fog tartani az államháztartási hiány, ahol január elején kellene tartania.
A szén-dioxid-kvótaértékesítésről szóló hírekkel kapcsolatban azt mondta: meg kell vizsgálni a „titkos ügyletet”, és azt, hogy az mekkora károkat okozott Magyarországnak.
