Gazdaság

Soros kontra font

Soros György spekulációitól még a legnagyobb jegybankok, a legfontosabb kormányzatok is félnek, mint a tűztől, ő ugyanis a főszereplője a mindmáig legsikeresebb nagydeviza-bedöntésnek. Az áldozat az angol font volt. Mi is történt 1992 szeptemberében?

A kilencvenes évek elején már konkrét menetrend készült az egységes európai pénz kialakítására. Az euró megjelenése előtt az EMS (Európai Monetáris Rendszer – European Monetary System) uralkodott, amelynek célja az érintett európai országok árfolyam-stabilitásának megteremtése volt. Az EMS három eszköze, az őseuró, vagyis az ECU nevű közös valutaegység szabályozása, az Európai Árfolyam-mechanizmus (European Rate Mechanism) ERM és egy közös alap volt, ez a rendszer került válságba 1991-1992-ben.

Ezt használta ki egy addig ismeretlen, bár vagyonos magyar spekuláns, Soros György, aki pénzpiaci alapjai révén „nyírta ki az angol jegybankot”, ahogy a brit sajtó mind a mai napig emlegeti a történeteket. Minden egységre törekvő országnak belépési feltételeket, illetve betartandó kritériumokat kellett teljesítenie, de a briteknél ezt elmérték. A font felértékelve került az ERM-rendszerbe, ezt a német jegybankárok is pontosan látták, de némi verbális hadakozás után el voltak foglalva a német újraegyesítés pénzügyi kihívásaival, nem voltak elég hangosak a fenntartásaikkal.

Soros György érdeklődését felkeltette a font helyzete, ő, illetve konkrétan az általa vezetett Quantum Fund profitszagot érzett a font értékelési anomáliái körül. Az alap első emberének, Stanley Druckenmillernek gyanús volt, hogy miért kell folyamatosan az európai pénzügyi vezetőknek azt bizonygatni, hogy minden rendben van, a rendszer fenntartható. Nem zörög a haraszt – gondolta ő is, illetve más spekulánsok. Sok kisebb európai állam „hitetlen” jegybankárai is érezték az értékelési anomáliát, és márkában töltötték fel tartalékaikat, a fontot pedig nagy ívben elkerülték. Ez volt a későbbi spekuláció alapja, nyilvános volt a jegybankok németmárka-pozíciója.

Fokozódó attak

Sorosék egyre világosabban látták, hogy a font védhetetlen, ezért a fontban felvett kölcsönöket márkára váltották, illetve a határidős devizapiacokon is shortra (eladásra) álltak be fontból és longba (vételre) márkából. Vagyis aktuálisan és későbbi időpontra is fontot váltották át márkára. A stratégia célja az volt, hogy amennyiben az angol jegybank már nem tudja megvédeni a fontot, akkor a font rögzített árfolyama megszűnik, a rá nehezedő nyomás miatt muszáj lesz leértékelni a márkával szemben. Ha pedig egymillió fontnyi hitelt kell Sorosnak visszafizetni, ám ő a leértékelés pillanatában e pénzt márkában tartotta, vagy éppen a már rögzített áron megkötött fonteladást-márkavételt úgy tudja lebonyolítani, hogy az azonnali piacon már olcsóbban kapható a font, akkor a leértékelést nagy áttétellel nyereségre váltotta.

Soros nagy kockázatot vállalt, hiszen a jegybankok a Bank of England segítségére siethettek volna, ha a német Bundesbank úgy dönt, akkor korlátlanul rendelkezésre állhatott volna a márka az igények kielégítésére. Ám ezt a németek nem akarták, eszük ágában sem volt pénz piacra dobásával veszélyeztetni amúgy is speciális napokat élő gazdaságukat, vagyis nem kockáztatták az infláció további emelkedését. 1992. szeptember 15-én gyorsultak fel az események. Helmut Schlesinger, a német Bundesbank elnöke elejtett egy megjegyzést a valutarendszer szükséges kiigazításairól, amire mintha egy duzzasztógátat zúzott volna szét, az egész világon mindenki fontot adott el és márkát vagy más menekülővalutákat vásárolt. London utolsó kísérlete szeptember 16-án két, egyenként kétszáz-kétszáz pontos kamatemelés volt, ami normálmederben a magasabb megtérülések reménye miatt ismét az angol pénz felé terelhetett volna befektetőket. Ám a hisztérikus hangulatban, semmi nem segített. Sőt a tűzoltó intézkedés üzenetét vették a spekulánsok, tényleg nagy a baj, nagy a kapkodás és továbbmenekültek a fontpozíciókból. 1992. szeptember 22-én, a fekete szerdaként emlegetett banknapon leértékelték a fontot és kivették az árfolyam-mechanizmusból. Az angol pénzügyminiszter Norman Lamont megbukott, a Bank of England devizatartalékai vészesen apadtak, délutánra bedőlt a légvár, és kilenc százalékot zuhant a font jegyzése. A spekulánsok örömtáncot lejthettek, bevált a taktika, csak Soros egymilliárd dollárt nyert a támadáson.

Azóta

Ettől olyannyira kedvet kapott, hogy azóta is többször próbálkozott álságos devizapolitikát folytató, problémákat elfedni szándékozó országok devizájának gyengítésével, igaz már soha többé ilyen sikert nem ért el. Soros professzionálisan járt el. Volt mersze magasra emelni a tétet, végül mintegy 3,5 milliárd fontot vett kölcsön (gyakorlatilag adott el a határidős piacon), és váltotta márkára (vagyis vett meg a határidős piacon). Ő lett az ember, aki egymaga legyőzte az angol jegybankot. Az sem vette el a kedvét, hogy korábban, 1987-ben egyszer sikertelenül próbálkozott egy másik ország pénzügyi vezetése ellen harcolni, Japánban bukott jelentőset.

Arra számított, hogy a tokiói értéktőzsde összeomlik. Fundamentálisan jól értékelte a helyzetet, de a japán jegybanki intervenció mesterségesen meggátolta az áresést. Soros egyébként a leértékelés után nemcsak zárta pozícióját, hanem 350 millió fontért vásárolt angol részvényekből, amelyen szintén keresett, persze itt már jóval kisebb összeget. Azért az egységes európai pénz története is végül sikerig jutott, hiszen 1999. január elsején 11 euróövezetbe tartozó ország nemzeti valutája helyett elindulhatott az egységes európai pénz, az euró. Az Európai Unió tagjai ekkor még önállóan eldönthették, hogy csatlakoznak-e a pénz övezetéhez, vagyis az EMU-hoz (Gazdasági és Monetáris Unió). Görögország első körben kimaradt, ám két évvel később belépett a monetáris unióba. Most miattuk támadhat újra a pénzvilág.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik