Farkas Ádám, a Pénzügy Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke az fn.hu-nak azt mondta: a bankok tavaly év végéig mintegy 60 ezer lakáshitelt strukturáltak át, de nem tudni, hogy az ügyfelek az így kapott könnyítéssel képesek-e fizetni a törlesztéseket.
Arra a kérdésre, hogy vannak-e még a Capital Partnershez hasonló ügyek, igennel válaszolt – a PSZÁF-elnök, aki szerint újratermelődnek azok a helyzetek, amikor fogyasztók széles rétegei kezdenek hinni a csodában. Ezt igazolja, hogy a felügyelet most jelentett be a rendőrséghez olyan piramisjáték-gyanús ügyeket, amelyekben csodaszerű hozamokat ígérnek.
Szerinte nem politikai, hanem szakmai kérdés, amiről érdemes vitázni, hogy a felügyeletnek meg kellett volna-e akadályoznia és miként a lakosság devizában történt eladósodását. Farkas Ádám cáfolta, hogy politikai kinevezett lenne. Mint mondta, ha a következő kormány úgy ítéli meg, hogy ezt a munkát megfelelően végzem, akkor rajta nem fog múlni az együttműködés.
