Strauss-Kahn szerint az eurózóna nyugati államai képesek lesznek megbirkózni a görög válsággal, de hozzátette, hogy szükség esetén Athén számíthat az IMF segítségére.
A nemzetközi szervezet vezetője emellett elhessegette azokat a félelmeket, miszerint az eurózóna többi nagy költségvetési hiánnyal rendelkező államait is válság fenyegeti. Mint mondta, az ír vagy spanyol csődről szóló hírek csak a pénzpiacok megijesztésére szolgálnak.
A Nemzetközi Valutaalap elnöke azután nyilatkozott bizakodóan Görögország helyzetéről, hogy Nicolas Sarkozy támogatásáról biztosította George Papandreou miniszterelnököt a 12,7 százalékos görög költségvetési hiány leszorításában.