Gazdaság

A válság ártott a gazdaság fehéredésének

A válság hatására leállt a gazdaság fehéredési folyamata, melynek költségvetési hatása a 100 milliárd forintot is elérhette.

A válság feketegazdaságra gyakorolt hatásának mérése rendkívül nehéz, így az összes többi tényező hatásának mérése is sokkal bizonytalanabbá vált – áll a Gazdaság Fehéredését Vizsgáló Bizottság legfrissebb jelentésében.

A foglalkoztatásban a jelentés készítői szerint bár szigorodtak a szankciók, a feketefoglakoztatás nem csökkent 2009-ben. Az ellenőrzések során 56 ezer feketén foglalkoztatottat találtak az ellenőrök, ami az összes munkaügyi szabályszegéssel érintett munkavállaló 32 százaléka.

A járulékbefizetés változásainak vizsgálata során kiderül, hogy a biztosítotti jogviszonyt szerzők, illetve járulékot fizetők száma 2007-2008-ban növekedett. Ez, a csökkenést mutató foglalkoztatási adatokkal összevetve utalhat arra, hogy növekedett a legális foglalkoztatás. A 2009. évi adatok szerint viszont a járulékbefizetők és a foglalkoztatottak száma is csökkenést mutat. amiből nem mutatható ki a legális foglalkoztatás növekedése.

Közel 300 ezer APEH-ellenőrzés

Tavaly mintegy 300 ezer APEH-ellenőrzés összesen 443 milliárd forint nettó adókülönbözetet tárt fel, míg az ellenőrzéshez kapcsolódó szankció 300 milliárd forint volt. A számla- és nyugtaadási kötelezettség elmulasztása, a feketefoglalkoztatás, valamint a bizonylat nélküli áruk forgalmazása miatt mintegy 1400 üzletet bezártak, és 390 esetben az adózók tevékenységét függesztették fel.

A bizottság egyebek között megállapítja: a feketegazdaság legkritikusabb területe mind Magyarországon, mind pedig az Európai Unió területén továbbra is az áfa-csalások köre, ezen belül is a leggyakoribbak a körbeszámlázásos (karusszel) illetve a láncügyeltek.

Lehetetlennek tűnik a pártfinanszírozás tisztázása

A jogalkotóknak mindenekelőtt a korrupciónak anyagiak szempontjából a legfontosabb területére, a közbeszerzésre kellett volna koncentrálnia – állapítja meg a jelentés. Az ezzel is összefüggő másik kritikus terület, a pártfinanszírozás törvényes rendezése a jelenlegi politikai szituációban reménytelennek látszik.

A feketegazdaság elleni bizottság szerint a közbeszerzési korrupció visszaszorításában nem az egyéni bejelentések/feljelentések ígérik a legjobb eredményt, hanem a teljes nyilvánosság biztosítása. Ehhez mindenekelőtt meg kell valósítani, hogy a közbeszerzésekre vonatkozó minden közérdekű információ egyszerűen, könnyen, felhasználóbarát módon mindenki számára elérhető, megismerhető, értékelhető, elemezhető legyen.

Legalább ilyen fontos lenne a közbeszerzési törvény alapos átdolgozása, áttekinthetővé és minden tisztességes pályázatkiíró és pályázó számára egyszerűen teljesíthetővé tétele. A formai előírások tömege helyett a tartalmi felelősség megkövetelhetőségét kellene szolgálnia – húzzák alá a bizottság tagjai.

A bizottság szerint a szükséges intézkedések során szemléletváltásra van szükség, az adótudatosság előmozdítására. Egyúttal az adórendszert javítani kell, ennek útja lehet a közteherviselés szélesítése az igazságosság és a versenyképesség figyelembevételével.

Megítélésük szerint az ellenőrzések hatékonyságának javítására kellene koncentrálni, mind az adófizetés, mind a közpénz felhasználása területén. Kiemelt feladatnak tekintik a korrupció elleni fellépést, a közbeszerzési rendszer felülvizsgálatát, a készpénz használatának korlátozását, a pénzforgalom ellenőrizhetőségének javítását, és nem utolsósorban a gazdasági ügyekben az igazságszolgáltatás hatékonyságának javítását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik