Gazdaság

A válság ellenére sikeres a Széchenyi Kártya

A gazdasági-pénzügyi krízis ellenére továbbra is sikeres a vállalkozók körében a Széchenyi Kártya, ezidáig országszerte 125 ezer ilyen plasztiklapot adtak át.

Az eddig kiosztott Széchenyi Kártyák által mintegy 726 milliárd forint hitelt kaptak a vállalkozások – hangzott el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Vállalkozók Országos Szövetsége miskolci rendezvényén.

Bihall Tamás, a kamara elnöke a megye gazdaságfejlesztési stratégiájáról szólva hangsúlyozta, hogy partnerekre van szükség a kamara által kidolgozott stratégia megvalósításához, amely egy élhető és fejleszthető gazdasági környezet kialakítását célozza. Jelenleg ugyanis az egy főre jutó GDP az országban itt a legkisebb, és egy leszakadó régió képét mutatja, ugyanakkor a beruházási teljesítmény igen alacsony.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 12 ezer Széchenyi Kártyát igényeltek, és általa 54 milliárd forint hitelt helyeztek ki.

Martini Ferenc, a a konstrukciót működtető KA-VOSZ Zrt. pénzügyi vezetője azt mondta: a gazdasági válság idején ismét ráirányult a figyelem a Széchenyi Kártyára, a program hiányában még több munkahely szűnt volna meg, és több vállalkozás ment volna tönkre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik