Gazdaság

Lecsapott a felügyelet

Számos hitelközvetítő pénzügyi vállalkozást megbüntetett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).

Az 1,1 millió hazai lakáshitel-szerződésből a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerint csak 18 ezer tartozik a hitelközvetítő pénzügyi vállalkozásokhoz.

Ráadásul jellemzően a cégeket elintézte a válság, már nem nagyon szereznek új ügyfeleket, csak a meglévőkkel foglalkoznak. Talán azért még most sem eső után köpönyeg, hogy a felügyelet több hitelközvetítő vállalkozást is megvizsgált, ennek nyomán keresetet is benyújtott, bírságokkal szankcionált. Remélhetőleg a felügyelet tevékenysége segíthet megszűrni a piacot, ahogyan immár új fogyasztóvédelmi törvény is igyekszik korlátozni a pénzügyi vállalkozásokat.

Miket talált vizsgálódása során a felügyelet? Olyan cégek is nyújtottak jelzálogalapú devizahitelezést Magyarországon, amelyeknek erre nem volt engedélyük. Más társaságok nem tartották be a szakmában elfogadott elemi tájékoztatási gyakorlatot, vagy éppen a díjaikat nem szabályosan kalkulálták és vonták le az ügyfelektől. Ezek utólag is tetten érhető, törvénybe ütköző aktusok, akár perelhetők is. Súlyos, egyedi jogszabálysértések is történtek, például egy légtérben több cég működött, ami a hitelközvetítésnél a diszkréció teljes hiányát jelenti.

Szabálytalan, bár azt lehet mondani, hogy szegény rossz adós érdekében történik, amikor egy cég az uzsorakölcsönök kiváltásához nyújt hitelt, vagy éppen segít rossz adós listán nem szereplő magánpartnert (strómant) szerezni. Ezt természetesen csak akkor csinálják a cégek, ha a még terheletlen ingatlan fedezetet nyújt a hitelre, vagyis van jelzálog. Semmiképpen nem szolgálja azonban a rossz adós érdekét, ha a vállalkozás a szerződésben szabálytalanul lemondatja partnerét a fogyasztói érdekérvényesítésről vagy éppen a szerződéstől való elállás lehetőségéről. A felügyelet olyan eljárást is talált, ahol kedvezőtlen árfolyamváltozás esetén a szerződés devizanemét egyoldalúan módosította a kölcsönadó.

Nagy trükközési lehetőség a teljességgel átláthatatlan, olykor döbbenetes díjtételek alkalmazása. A cégek logikája szerint, ha az adós rendesen fizet, akkor a hitelközvetítő jól jár, ha pedig nem fizet rendesen, akkor nagyon jól jár. Felsorolni is nehéz azt a rengeteg jogcímet, ahogyan a kamaton kívül is díjat szed a cég: közjegyzői díj, hitelbírálati díj, földhivatali eljárás szolgáltatási díja, szerződéskötési díj, hiteladminisztrációs díj, ingatlan értékbecslési díj, rendelkezésre tartási díj, kaució, óvadék, előfolyósítási díj, kezelési költség, előtörlesztési díj, KHR-lekérdezés díja.

A normál díjak ráadásul problémák esetén csak sokasodnak: a felszólító levél díja, a késedelmi kamat, a felmondási díj, a kényszerértékesítés díja, problémás ügykezelés díja mind-mind csak súlyosbítják a rossz adós, amúgy sem irigylésre méltó helyzetét.

Végül álljon itt egy felsorolás arról, hogy a felügyelet hol vizsgálódott. A felügyelet által közreadott lista kapcsán az Aegon Hitel sérelmezte, hogy együtt szerepel a problémás cégekkel, mint közleményükben kiadták: jelenleg nem folyik PSZÁF-vizsgálat a társaságnál, a korábbiak pedig negatív megállapítás nélkül zárultak.

A vizsgált cégek

AEGON Magyarország Hitel Zrt.
ÁHF Lízing Pénzügyi Zrt.
Általános Hitel és Finanszírozási Zrt.
Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt.
Argenta Lízing Pénzügyi Zrt.
Korona Credit Jelzáloghitel Zrt.
Lánchíd Hitel és Faktor Zrt.
Magyar Ingatlanhitel Pénzügyi Zrt.
New Chance Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt.
Pesti Hitel Zrt.
Quality Financial Pénzügyi Szolgáltató Zrt.
Zee Capital Pénzügyi Szolgáltató Zrt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik