Gazdaság

Megalakult a foglalkoztatási fórum

A szociális és munkaügyi miniszter irányításával megalakult a Foglalkoztatási és Szociális Fórum (FSZF), amelynek alapvető feladata az "Út a munkához" program megvalósulásának rendszeres elemzése és a felmerült problémák kezelése, valamint a programmal kapcsolatos ajánlások kidolgozása - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM).

Az FSZF a miniszter mellett működik konzultatív szervezetként, és célja az „Út a munkához” program céljainak társadalmasítása, valamint a társadalmi partnerek bevonása a program megvalósításába és nyomon követésébe.

A fórum tagjai a társadalmi partnerek képviselői, így az új testület lehetőséget ad az állam, az önkormányzatok, a munkaügyi szervezet, a családsegítők, a vállalkozók, a képzőintézmények, a kamarák, a civil szervezetek, valamint a szociális partnerek közötti párbeszédre, így javulhat az „Út a munkához” program céljainak megvalósulása, emelkedhet az ellátások, a szolgáltatások és a foglalkoztatás színvonala.

Az FSZF – létrehozóinak szándéka szerint – „független, pártpolitikától mentes fórum, hiszen maga az „Út a munkához” program is a politikai pártok szempontjain túlmutató, azokon felülemelkedő társadalmi egyetértést és konszenzust kíván” – olvasható a minisztérium közleményében.

A testület első ülésén értékelték az „Út a munkához” programot, valamint áttekintették a hozzá kapcsolódó értékelési és monitoring módszereket. A előadók bemutatták az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) Fórum szakmai programját, és tájékoztatást adtak a 2010-es közfoglalkoztatási tervek előkészítésének helyzetéről. A most létrehozott partnerségi együttműködés az OFA Fórum programja keretében működik.

A rendszeres szociális segélyben részesülő munkaképes lakosság munkához jutását segítő „Út a munkához” program 2009 áprilisában indult. A program egyik elvárása és követelménye, hogy azokat, akik 35 év alattiak és nem végezték el a 8 osztályt, kötelező képzésben kell részesíteni. 2010-ben az „Út a munkához” programra összesen 117,5 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyből 7,5 milliárd forint az európai uniós forrás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik