Gazdaság

Mély gödörben a fogyasztás

Nyáron a gödör aljára került, majd ott is maradt a lakosság vásárlóereje. A karácsony a tavalyinál is szegényebb lesz, de a kereskedők még bíznak az uniós konvergenciában, vagyis abban, hogy a magyar vásárlóerő közelíteni fog a nyugat-európaihoz.

Szeptemberben 7,3 százalékkal költöttünk kevesebbet a boltokban, mint egy évvel korábban; az év első kilenc hónapjában a kiskereskedelmi forgalom 4,4 százalékkal esett vissza éves összevetésben – közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek forgalma az első háromnegyed évben 3,5, szeptemberben 5,7 százalékkal csökkent; az e kategóriába sorolt hipermarketek, szupermarketek és vegyesboltok forgalma 6,4 százalékkal volt alacsonyabb idén szeptemberben, mint egy évvel korábban. A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalma az első kilenc hónapban 7,7, szeptemberben pedig 11,2 százalékkal zuhant éves szinten – derül ki a statisztikusok adataiból.

Hosszú a gödör alja

Ez a gödör alja, de még itt is maradunk egy darabig – értékelte az adatokat az FN.hu-nak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára; az első félévben egyenletes volt a visszaesés, júliusban és augusztusban a mostanihoz hasonló visszaesést mértek – mondta a szakember.

Az élelmiszerek forgalma 7-8, az iparcikkeké több mint 10, a tartós fogyasztási cikkeké 15-20, az autóké több mint 50 százalékkal csökkent júliustól szeptemberig; októberről még nincsenek forgalmi adatok, de a helyzet akkor sem változott – mondta Vámos György. A kereskedők akciókkal próbálják csábítani a vásárlót, és abban reménykednek, hogy az olcsón kínált áru mellett más is kerül a kosárba – magyarázta a karácsony előtti kiárusítás-hangulatot a szakértő.

Megint szegényebb lesz a karácsony

A karácsonyi bevásárlások azért idén is lendítenek a forgalmon, de az nem éri majd el a tavalyi szintet – vállalkozott prognózisra a kereskedők érdekvédelmi szervezetének vezetője. A már a megszorításokkal sújtott 2007-es év decemberében 860, a már válságos 2008 utolsó hónapjában 856 milliárd forint volt a kiskereskedelmi forgalom értéke; idén 825-830 milliárdos árbevételre számítunk – mondta Vámos György.

Erre a trendre hívja fel a figyelmünket a GfK Hungária Piackutató Intézet hétfőn közölt elemzése, amely szerint az egyre gyengülő karácsonyi forgalom csak a hipermarketekben és a drogériákban nem volt érezhető az elmúlt években. A ruházati boltok forgalma tavaly már csak 30 százalékkal ugrott meg karácsony előtt, míg a megelőző három évben 40 százalékos volt a növekedés, miközben elektronikai cikkekre egyre kevesebbet költünk: 2008 karácsonya előtt a forgalom csökkent 2007-hez képest.

Valamiben bíznak a kereskedők

A vásárlási „kedv” elmúlt hároméves zuhanása ellenére egyre nyílnak az új, nagy alapterületű üzletek – vetettük fel Vámos Györgynek. Az OKSZ főtitkára szerint a beruházások üteme a szektorban lassul ugyan, de a nagy alapterületű üzleteknek 5-10 éves távlatban kell behozniuk építési és üzemeltetési költségeiket és profitot termelniük.

A szuper- és hipermarketek egyrészt a kis üzletek rovására terjeszkednek, másrészt tulajdonosaik továbbra is bíznak az uniós konvergenciában, vagyis abban, hogy a hazai vásárlóerő előbb-utóbb közelíteni fog a nyugat-európaihoz – magyarázta lapunknak a szakember, aki szerint 2010 második felétől már növekedni fog a boltok forgalma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik