Azt várom, hogy okos kompromisszumokat dolgoznak ki hétfőig – mondta az FN.hu-nak Szanyi Tibor a szombati költségvetési egyeztetésről. Az MSZP szakpolitikusa szerint a fő számokban megállapodás van, és a 3,8 százalékos hiányszámról is konszenzus van. „Azt gondolom, hogy az önkormányzati elvonás mértékéről is meg fog állapodni a frakció vezetése a kormánnyal, olyan 80-100 milliárd forintban. Bár szerintem ez nem is igazi elvonás, hiszen ezzel párhuzamosan az állam feladatokat vesz át” – hangsúlyozta Szanyi Tibor, hozzátéve, hogy a végkielégítési botrányok azt mutatják, egyes önkormányzatoknak bőven vannak tartalékaik.
A közösségi közlekedésről viszont a politikus szerint hosszú viták várhatók, ráadásul – mint fogalmazott – a minisztériumi előkészítés elégtelen volt. A szociális témakör pedig a másik, amelyben Szanyi szerint rengeteg még a tisztázandó kérdés. „Mindezekre a frakcióvezetés sok időt hagyott magának, azaz azt várom, hogy hétfőn a frakció már olyan anyagot kap, amelyről szavazni lehet” – emelte ki a szocialista politikus.
Kérdések és számok
Úgy tudni, kedden megegyezésre jutott a kormány, az MSZP-frakció vezetése és a szocialista polgármesterek, az egyik legfontosabb tételről a nagyságrendileg 120 milliárd forintos önkormányzatokat érintő forráskivonásról. Ennek egyik fő eleme az, az 50 milliárd forint, amely a kizárólag hazai költségvetési forrásból finanszírozott fejlesztések leállítását jelenti. Az uniós fejlesztések nem maradnának el, a társfinanszírozáshoz biztosítják a hazai forrásokat – írta szocialista forrásokra hivatkozva az MTI.
A hírek szerint megegyeztek a helyhatóságokat érintő elvonás mellett a közösségi közlekedés finanszírozásának csökkentéséről is. Várhatóan 40 milliárd forintos tétellel csökken a terület támogatása, de információk szerint az állam a MÁV veszteségének és tőkepótlásának átvállalásából is kivonul.
Az egészségügy finanszírozása a tervek szerint „szinten marad” – írta az MTI. Ellentétben azzal a korábban a Magyar Nemzetben is megjelent, kiszivárogtatott tervezettel, amely szerint az Egészségügyi Minisztérium 5 milliárd forinttal kevesebb forráshoz jutna, és elvonásra számíthat az Országos Mentőszolgálat és a vérellátó is, a fekvő és a járóbetegellátást 20 milliárddal kurtítanák meg.
Egy szám van kőbe vésve
Szintén az MTI szerint megállapodtak a szociális és munkaügyi tárca kereteiről. Ebben az Út a munkához program költségvetési támogatása is az idei szinten marad 2010-ben is, de törvényt módosítanak ahhoz, hogy a programon változtassanak az eddigi tapasztalatok miatt.
Korábbi hírek szerint a kutatáson és kultúrán 30 milliárdot spórolna a kormány és az agrártárca költségvetését is jelentősen megvágná a kormány. A minisztériumnak 57 milliárddal jutna kevesebb. Az eddigi egyeztetéseket követően a szocialisták úgy nyilatkoztak: a 2010-es költségvetés egyetlen száma van kőbe vésve, a 3,8 százalékos hiánycél.
A 2010-es költségvetés tervezete rekordidő, mindössze 3 hónap alatt elkészült. Szeptember 1-én, rendkívüli kormányülésen tárgyalja első olvasatban a tervezetet a kormány. A kabinet 9-én el is fogadná a büdzsét, amelyet 11-én a tervek szerint benyújt az Országgyűlésnek.
