Gazdaság

Svédországot is lehúzza a válság

Svédország hazai összterméke (GDP) várhatóan 5,2 százalékkal csökken az idén, ezt jósolta pénteken Anders Borg svéd pénzügyminiszter.

Ezzel rontotta a kormány eddig érvényben volt, áprilisban kiadott hivatalos várakozását, amely 4,2 százalékos GDP-csökkenésre szólt. Idén az első és a második negyedévben 6,3-6,3 százalékkal volt kisebb a svéd GDP az egy évvel korábbinál. Negyedéves összevetésben a második negyedévben a GDP már stagnált, miután az első negyedévben még 0,9 százalékkal, a tavalyi utolsó negyedben 5,0 százalékkal csökkent. Tavaly 0,2 százalékkal fogyatkozott meg a svéd GDP, előzőleg, 2007-ben 2,6 százalékkal nőtt.

A svéd pénzügyminisztérium ugyanakkor javította az előrejelzést a jövő évre: most 0,6 százalékos GDP-növekedésre számít, az áprilisban jósolt, 0,2 százalékos többlet helyett. Mindazonáltal a gazdaság gyengülésének tartós hatásaként a munkanélküliség 2011-ben el fogja érni a 11,6 százalékot, a pénteken megjelent új előrejelzés szerint. Az EU statisztikai hivatalának utolsó összesítése szerint Svédországban júniusban 9,0 százalékra nőtt a munkanélküliség a májusi 8,8 százalékról.

A válság enyhítésére szánt intézkedések és a bevételek csökkenése miatt a svéd államháztartás hiánya jövőre a GDP 3,7 százalékára nő, és csak 2011-re várható, hogy 2,5 százalék táján visszatér a 3 százalékos EU-korlát mögé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik