Többnyire pozitívan értékeli a magyar közerkölcs az ügyeskedést, s ennek történelmi előzményei vannak. A török megszállás alatt az adófizetés megkerülése bátor, nemes cselekedet volt, és az maradt a Habsburgok elleni küzdelemben is. Hasonló virtus mutatkozik meg manapság is az állammal szembeni ellenállást jelentő jövedelemeltitkolásban. Az adómorál alacsony szinten áll hazánkban.
Szakértők véleménye szerint a jövedelemeltitkolás részaránya az éves GDP-hez viszonyítva a fejlett ipari országokban 5 és 20 százalék közötti, hazánkban ennél valószínűleg magasabb, a fejlődő országokban pedig akár 50 százalék is lehet. Miután Magyarországon a GDP 26,5 ezer milliárd forintra rúgott 2008-ban, a jövedelemcentralizáció pedig több mint 50 százalékos volt, ezek alapján minimum 2500 milliárd forintnyi állami bevételkiesést okoz a jövedelemeltitkolás és az adócsalás. Ebből az adókiesés legkevesebb 1900 milliárd lehet évente, ami az adóhatóság adó- és járulékbevételeinek 20–25 százaléka. A láthatatlan jövedelmek nagyságára ennél pontosabb becslést egyelőre nem készíthetünk, ám így is érzékelhető, hogy hatalmas összegről van szó.
Rajz: Tóth Róbert
Társadalmi ár
Az adókiesés azonban a jövedelemeltitkolásból fakadó hátrányok között csak másodlagos szerepet játszik. Még fontosabb következmény, hogy sérül az általános közteherviselés elve. Egyes adószakértők szerint az igazságtalannak tartott adórendszer számos országban a demokratikus társadalmat és intézményi működését is veszélyeztetheti. Attól lehet tartani, hogy az adótörvények és a különböző adójogszabályok semmibevétele arra indítja az állampolgárokat, hogy más törvényeket is megszegjenek. Másfelől az így kiesett bevételeket az állam elsősorban a bérből és fizetésből élőktől szedi be. Rövid távon nem is tehet mást. A másik megoldás az lenne, ha az adófizetők számát növelnék. Ez azonban nem könnyű feladat, így az „adóreform” jelszava alatt a különböző állami költségvetések beérik a bérből és fizetésből élők pótlólagos megadóztatásával. Feltűnő igazságtalanság ebben az, hogy ezen rétegek jövedelmei már eleve sokkal alacsonyabbak, mint azoké, akik a feketegazdaságban „tevékenykednek”. Egyre nagyobb vagyondifferenciálódás alakul ki, ami fokozza az adóeltitkolások számát és értékét is. Végül egyre szűkebb lakossági rétegek fogják a társadalom közös kiadásait fedezni.
Magyarországon már most is az a helyzet, hogy a foglalkoztatottak részaránya a munkaképes lakossághoz viszonyítva csupán 50,9 százalék. Tehát csak 3,9 millió foglalkoztatott van, ám ezek közül is mindössze 3,1 millió fizet személyi jövedelemadót, ami ráadásul a 1,5 millió minimálbéres miatt, illetve az adójóváírások következtében mintegy 50 százalékuknak minimális terhet jelent. Vagyis a személyi jövedelemadót fizetők 7–8 százaléka fizeti az ilyen típusú állami bevételek felét.
Számoljunk tovább: 3,4 millió állampolgár teremti elő a társadalom- és nyugdíjbiztosítás bevételeit, amelyeknek egyébként 10 millió ember számára kell fedezniük az egészségügyi kiadásokat és 3 millió nyugdíjas számára a nyugdíjakat. Mindebből következően már érthetővé válik, hogy az élőmunkához kapcsolódó elvonások tavaly – Belgiumot leszámítva – nálunk voltak a legmagasabbak Európában. Az összes munkaköltség 55 százalékát tették ki az idei év közepéig, amikor a kormány 5 százalékponttal csökkentette a társadalombiztosítási járulékfizetést, egyelőre csak a minimálbér szintjének kétszereséig. Az irány mindenesetre jó.
További társadalmi ár, hogy a láthatatlan jövedelem élvezője az alacsonyabb költségek miatt igazságtalan piaci előnyt szerez. Ez a többi piaci szereplőt is arra indítja, hogy jövedelmének egy részét eltitkolja. A feketegazdaság résztvevői semmilyen jogorvoslatra nem számíthatnak az arra meghatározott intézményektől, így aztán nő az önbíráskodás, elharapóznak a vagyonelleni bűncselekmények (erőszakos pénzbehajtások, leszámolások, munkahelyi lopások a bérkifizetés, szabadság elmaradása miatt). Súlyos problémák lépnek fel a foglalkoztatás terén, elterjed és megszokottá válik a feketemunka, amelyben szinte már rabszolgatartói módszerek is előfordulhatnak.
Mi a teendő?
A nagymértékű jövedelemtitkolás közepette hogyan lehet mérsékelni az állami bevételkiesést?
● Az Európai Unióval összhangban szigorú szabályokat kell alkalmazni, amelyek a törvényi hézagokat eltüntetik
● Nem elég, ha csak a felszínen megjelenő következményeket szankcionáljuk, ráadásul alacsony hatásfokkal
● A törvényhozás csak olyan szabályokat vezessen be, amelyeket be lehet tartatni
● Célszerű a túladóztatást és a túlzott állami jövedelemcentralizációt mérsékelni
● Nem csak adózási intézkedéseket kell hozni, hanem egyéb, a piacot szabályozó lépések is szükségesek
● A feketegazdaság elleni harc csak úgy lehet eredményes, ha a kiváltó okokat tisztázzuk és ellehetetlenítjük azokat
●
A hosszú távon ható módszerekre is figyelmet kell szentelni, például az
erkölcsi nevelésre, a jogharmonizációra és az egyes döntések
hatásvizsgálatára
Nem hatékony a fellépés
A jelenség tehát mindenképpen összetett, szerteágazó megközelítést és reagálást kíván meg. Márpedig az úgynevezett tradicionális modellek a jövedelemeltitkolást olyan kockázattal terhelt döntési problémaként fogják fel, ahol a felfedezés valószínűsége, a pénzbüntetés és egyéb büntetések mértéke, az általános adóterhelés (az adótábla „magassága” és progresszivitása, az adómentes jövedelmek mértéke) és a tényleges jövedelem nagysága játszanak főszerepet. A rendkívül rossz adómorál esetén a nemzetközi irodalom is szigorú büntetéseket javasol. Ám a téma kutatóinak nem sikerült statisztikailag is bizonyítani, hogy a büntetések (adópótlékok és bírságok) a jövedelemeltitkolásra érdemi hatással lennének. Bár meglepő, de tény, hogy az adóellenőrzések számának megkétszerezése csak a jövedelemeltitkolás 15 százalékos csökkenését eredményezi a nemzetközi tapasztalatok szerint. A parlament és az igazságszolgáltatás pedig sehol nem képes a jövedelemeltitkolás büntetéseit olyan gyorsan és rugalmasan módosítani, hogy ez a nemkívánatos folyamatok visszaszorítását megfelelően szolgálná.
Ráadásul ez a megközelítés nem segít azon, hogy az adóeltitkolás egyik fő kiváltó tényezője a magas átlagos adóterhelés, ami esetünkben különösen a szomszédos és más közép- és kelet-európai konkurens országokkal összehasonlítva kirívó. A nemzetközi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az adófizetők az átlagos adóterhelés 1 százalékos növelésére 8 százalékos jövedelemeltitkolással válaszolnak. Az szja sávos progresszív adótáblái 2005 és 2009 között alig változtak hazánkban.
Miután Magyarországon az adóterhelés a viszonylag magas inflációs ráta miatt is feltétlenül növekedett (a progresszív adótáblát az inflációs rátának megfelelően nem korrigálták), ez a tényező szintén erősíti a jövedelemeltitkolást. Hazánkban egyébként a minimálbér és az átlagbér is alacsony, és már relatíve alacsony bérnél magas adósávokban kell a jövedelem után adózni. Mindössze a 18 százalékos adósáv felső határát módosították az elmúlt öt évben, igaz 3 alkalommal is, de nem jelentős mértékben.
Tegyük hozzá mindehhez, hogy nemzetközi tapasztalatok szerint a privatizáció mindenütt nagymértékben hozzájárul a korrupció és vesztegetés elterjedéséhez. A Transparency International 2009-es jelentése szerint a vizsgált 36 ország közül mindössze 4 mutatkozott aktívnak ezek visszaszorításában és szankcionálásában; 11 ország „közepes” értékelést kapott, míg 21 állam – köztük Magyarország – alig vagy egyáltalán nem tett semmit a korrupció mérséklését célzó OECD-egyezmény megvalósításáért. Idehaza jellemzően a megfelelő jogszabályok és erős nyomozati eszközök hiánya rontja e harc esélyeit.
A hazai korrupció melegágya – a párt- és kampányfinanszírozás átláthatatlansága mellett – a túlbonyolított közbeszerzési rendszer, amelybe szinte „beépítették” a kenőpénzt. Mindez visszavezethető a rendszerváltás előtti gyökerekhez, amikor a második gazdaság – amely lényegében az egyetlen lehetőséget kínálta az autonóm döntések meghozatalára –, miközben ösztönzőleg hatott a reformfolyamatokra, nem volt a legjobb kiindulópont a piacgazdaság kibontakozásához. A második gazdaság résztvevői ugyanis nem terveztek hosszú távra (a szabályozók gyakori változása miatt nem is tudták volna ezt megtenni), hanem a profit rövidtávú maximalizálására törekedtek. Ez a kényszerű vállalkozási filozófia ellentétben állt a nyílt piacgazdaság hosszú távú profitmaximalizáló elképzeléseivel, amelyek a piaci versenyre és a cégek jó hírének védelmére épülnek. A kenőpénz, a vesztegetés, a korrupció pedig a bizonytalanságok és az ellátási problémák miatt gyakorlattá váltak. Ezek a negatív elemek azóta beépültek a gazdasági életbe.
A másik oldalról, a munkáltatók szempontjából nézve, az elszaporodó adócsalás és feketemunka részben a krónikus tőkehiányra és az abból is következő hitelhiányra vezethető vissza. A munkaadók a magas adó- és járulékkötelezettség miatt ezen a módon is tőkét akartak felhalmozni. A joghézagok, amelyek különösen az átmeneti korszakban nagyon is jellemzőek voltak, a meglévő büntetési tételek alkalmazási nehézségei, valamint a túlságosan is hosszúra nyúló bírósági eljárások ugyancsak elősegítették a láthatatlan jövedelmek elterjedését. Nem lebecsülendő az off-shore cégeken keresztül megvalósított jövedelemeltitkolás sem. Ez nem csupán hazai sajátosság, olyannyira, hogy immár európai összefogás látszik kibontakozni az adóparadicsomok működésével szemben.
Marad a tendencia
Bár a magyar kormány is lépéseket tervez e téren, ám az eddig meghozott és 2009-ben életbe lépett úgynevezett amnesztia szabályok nem segítik a jövedelemeltitkolás elleni fellépést. Az amnesztia törvénytől 75 milliárd forint bevételt remél a költségvetés. Ezek a jogszabályok az átlagpolgárban felerősíthetik a kételyt, hogy ha az ilyen eszközökkel szerzett vagyon kedvező adózással legalizálható, akkor vajon nem ő-e a balek, amikor becsületesen adózik, nem vesz autót áfa-visszaigényléssel, nem vonja le az adóalapjából a lakása rezsijét, nem él évekig minimálbérből, miközben luxuslakásban lakik.
Vagyis a döntések meghozatalával párhuzamosan hatásvizsgálatokat célszerű végezni, mert ami az egyik oldalon állami bevételeket teremthet, az mások ellenállásán és felháborodásán keresztül növelheti az adóeltitkolási hajlamot. A különböző kormányzati lépések, sőt már elképzelések is nagy hatással bírnak a jövedelemeltitkolásra. A családi pótlék megadóztatása, a tervezett vagyonadó (ingatlanadó) az igazságos közteherviselés jegyében, a pókernyeremények adómentessé tétele a nyertesnél és 5 százalékkal a nyereségalapnál történő megadóztatása a feketegazdaság kifehérítése jegyében, szintén nem marad hatástalan a témánk szempontjából. A forgalmi adó emelése (néhány kedvezményes kulcs beépítése a negatív hatást nem kompenzálja), a lakáshoz kapcsolódó szociálispolitikai támogatás és a falusi turizmus adókedvezményének változtatása sem kedvező lépés. Ezzel egyidejűleg a jövedéki adók is emelkedtek. Ezek az intézkedések, bár a költségvetési hiányterv betartását célozzák, negatív hatással vannak a jövedelemeltitkolásra. Mindezek alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy a jövedelemeltitkolás az utóbbi években növekedett Magyarországon, az eddigi becsléseket felül fogja múlni, és a tendencia megfordulására a közeljövőben sem számíthatunk.
A szerző a Budapesti Műszaki Főiskola Gazdasági Karának főiskolai tanára, a közgazdaságtudomány kandidátusa.
