Gazdaság

Kiemelt alkotóműhelyekre van szükség

„A fiatalok motiváltságán kell változtatnunk” – állítja Bogsch Erik. A Richter Gedeon elnök-vezérigazgatója video interjújában arról beszél, hogy az innováció hogyan „indíthatja újra” Magyarországot, és ebben milyen szerepe van a tudományos alkotóműhelyeknek.

Bogsch Erik a második abban a sorozatban, ahol a magyarországi üzleti élet prominens szereplői, a Figyelő TOP 200 program innovációs nagyköveteiként osztják meg legfontosabb gondolataikat arról, hogy miképp lehet az innovációt a vállalati fejlődés és az ország szolgálatába állítani.

Bogsch Erik szerint a külföldi és a hazai fiatalok közötti legszembeötlőbb különbség motiváltságukban van, ebben javulnunk kell. Kiemelte, hogy a természettudományos oktatás romlott az utóbbi években, kevés az elkötelezett oktató, sokan külföldön keresnek boldogulást, s így kevesebb a jó, itthon maradó ötlet is. Szerinte tévhit, hogy sok a jó ötlet. „ Egy ötlet akkor jó, ha megvalósítható” – állítja. Meggyőződése, hogy néhány alkotóműhelyt kiemelten kellene kezelni, erkölcsileg és anyagilag egyaránt, és ezek mintegy szigetként jelentenének kitörési pontot a tehetségek számára.

Az innováció üzleti hatásaival kapcsolatban Bogsch úgy véli, hogy egy cég életében a kisebb innovációk csoportja sokszor felülmúlja egy nagy átütő innováció hatását. Úgy véli a sikerhez három dologra is szükség van, fókuszálásra, kitartásra és arra, hogy higgyünk abban, amit csinálunk. Az innováció során nem elhanyagolható a pénzügyi és marketing innováció szerepe sem, igaz, többnyire ezek is valamilyen temészettudományos eredmény piacralépését segítik elő.

A következő évek innovációs kitörési pontjának az informatikát és a gyógyszerkutatást véli, amelyben Magyarországon is jelentős kihasználható lehetőségek vannak, de Bogsch Erik jelenleg úgy érzi, hogy Kelet-Európa és Magyarország egyre inkább versenyhátrányba kerül más régiókhoz, országokhoz képest. Az EU sem ad elég dinamikát az innovációnak, a pályázati rendszer túl bonyolult, igaz, a kutatók így sem tehetik meg, hogy ne próbáljanak meg minden lehetőséget.

A Figyelő TOP 200 innovációs nagykövetei, Bogsch Erik (Richter Gedeon), Bojár Gábor (Graphisoft), és Csányi Sándor (OTP) ilyen körben még nem ültek egy asztalnál, a Figyelő felkérését azonban örömmel elvállalták, így személyükkel szimbolizálják a konferencia központi témáját, a vállalati innováció fontosságát. A 2009-es Figyelő TOP200 projekt részeként megrendezésre kerülő október 15-i konferencián kerekasztal beszélgetés keretében reflektálnak a neves külföldi vendégek előadásaira.


Nézze meg mit gondolnak a hazai innováció témájáról Magyarország más vezető üzletemberei!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik