Gazdaság

Jó hangulat volt a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 294,45 pontos, 2,50 százalékos emelkedéssel, 12 056,11 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 23,7 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A globális jó hangulat húzta felfelé az indexet pénteken is az MTI által megkérdezett szakértők szerint.

Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír elemzője szerint pénteken is folytatódott a korábbi napokban tapasztalt jó hangulat, bár péntek délutánra már a nyugat-európai piacokon „ez elfáradt kicsit”. A közép-kelet-európai régióban a budapestihez hasonló emelkedés történt – tette hozzá.

Véleménye szerint egyre többen hisznek abban, hogy ez az optimizmus folytatódhat, és rövid bázison a reálfolyamatokban is megfigyelhető hasonló lelkesedés. Bár – mint hangsúlyozta – nem hiszi, hogy a válság elérte volna mélypontját.

Kovács Krisztián kiemelte, hogy a G20-csúcson „erős üzenetek” születtek. Példaként említette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) feltőkésítését.

Káplár Norbert, a Raiffeisen Bank üzletkötője kiemelte, hogy az elmúlt négy hónapban nem volt példa arra, hogy az BUX 12.000 pont felett zárt volna. Véleménye szerint az optimista hangulat a következő napokban is kitarthat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik