„Hacsak nem születnek gyakorlati intézkedések a globális pénzügyi rendszer perifériáján levő országok támogatására, a piacok újabb visszaesést fognak elszenvedni” – figyelmeztetett Soros. Véleménye szerint közös nevezőre kell jutni, meg kell védeni a periféria gazdaságait a pénzügyi csapástól, amelynek kiváltásához semmi közük.
A befektetési szakember a kongresszus külügyi bizottságának meghallgatásán kijelentette: Barack Obama amerikai elnök sikeressé tehetné a G20 találkozót, ha olyan megoldást javasolna, hogy a kelet-európai és afrikai fejlődő országok nagyobb összeget kölcsönözhessenek a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF). Megítélése szerint a világgazdaság feltőkésítésének sürgős feladatát elsősorban az IMF-nek kell végrehajtani; akármennyire is tökéletlen és sokan bírálják, ez az egyetlen rendelkezésre álló intézmény.
Rámutatott, a londoni találkozón várhatóan megduplázzák az IMF eszközállományát, de ez nem nyújt rendszerszintű megoldást a fejlődő világ számára. Elképzelése szerint az IMF tartalékának egyszeri növelésén túl, évente jelentős SDR-t kellene kibocsátani, mondjuk 250 milliárd dollár értékben, amíg a recesszió tart.
Ha az Egyesült Államok nem lesz képes a várakozásoknak megfelelően megoldást találni a globális krízisre, akkor megszűnik domináns pénzügyi hatalom lenni. S ha a globális pénzügyi rendszer szétesik, valószínűleg Kína tör az élre – figyelmeztetett a 78 éves magyar származású befektető.
