Gazdaság

Bajnai: a lehető leggyorsabban eurót

Már jövőre 3-4 százalékos elsődleges többletet (adósságszolgálat nélküli költségvetési egyenleg) kellene elérni az államháztartásban, majd hosszabb távon 4-5 százalékos többletet kellene teljesíteni ahhoz, hogy Magyarország irányában tartósan visszatérjen a bizalom - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.

Elmondta: a múlt év októbere óta mintegy harmincezer munkahely szűnt meg Magyarországon, de tízezer új is keletkezett.

A miniszter hozzátette: a kormány a válság kezelésére mintegy 5 milliárd euró összegben indított el két évre szóló gazdaságélénkítő programot, ebből 2 milliárd euró már elérhető a gazdasági szereplők számára.

„Az álláspontom az, hogy Magyarországnak a lehető leggyorsabban euróra van szüksége” – mondta Bajnai Gordon, hozzátéve, hogy természetesen ehhez teljesíteni kell az euróövezetbe való belépés feltételeit.

Hangsúlyozta, hogy emellett Magyarországnak radikális lépéseket kell tennie a versenyképesség javítása érdekében. Szükség lenne arra is, hogy nagymértékben javuljon az ország foglalkoztatási rátája, amely jelenleg mindössze 57 százalékot ér el – így a miniszter.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik