A közlés a megfigyelők körében aggodalmat keltett, mert január elsején, hasonló helyzetben a Gazprom elzárta Ukrajnának a gázt, minek következtében az európai gázszállítások is leálltak közel két hétre.
A Kommerszant című orosz lap a Gazprom keddi igazgatótanácsi ülésén elhangzottakat meg nem nevezett forrásra hivatkozva idézte. Eszerint Andrej Kruglov, a konszern gazdasági-pénzügyi osztályának vezetője kijelentette, hogy ha a Naftogaz 7-éig nem fizet, 8-án el kell zárni a csapot.
A Naftogaz azért nem tud fizetni, mert a hazai fogyasztók, elsősorban a távfűtőművek az esedékes összegnél jóval többel – február 20-i tájékoztatás szerint 558 millió dollárnak megfelelő összeggel – tartoznak, mivel nekik viszont a helyi önkormányzatok nem fizetnek. Az ukrán importőrnél egy forrás azt mondta a lapnak, hogy a Naftogaz a határidőre 100-160 millió dollárt össze tud szedni, de arról nem szólt, hogy a hiányzó részt miből szándékoznak fedezni.
