Gazdaság

Erőteljesen zuhant a német GDP

A német gazdaság végleges adatok szerint a múlt év utolsó negyedében 2,1%-al csökkent a III. negyedévhez és 1,7%-al 2007 IV.negyedévéhez képest.

A német gazdaság a múlt év utolsó negyedében 2,1 százalékkal teljesített kevesebbet a megelőző negyedhez képest. Éves összehasonlításban a GDP 2008 utolsó negyedében 1,7 százalékkal süllyedt – erősítette meg az előzetes adatokat a statisztikai hivatal.

A kedvezőtlen alakuló külkereskedelem fogta vissza elsősorban a német gazdaságot és okozta az 1990 évi országegyesítés óta a legrosszabb negyedévet. 2008 harmadik negyedévében a GDP 0,5 százalékkal csökkent.

A múlt év negyedik negyedében a háztartások fogyasztása 0,1 százalékkal, a tőkebefektetések 2,7 százalékkal, az export 7,3 százalékkal, az import 3,6 százalékkal csökkent. A szakértők arra számítanak, hogy az idei első negyedévben is folytatódik a recesszió, változás pedig majd csak az év második felében történhet. Ez azonban csak stabilizálódást hozhat, élénkülésre csak 2010-ben lehet számítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik