Gazdaság

10 százalékpontos járulékcsökkenést javasolnak

A munkáltatói járulékterheket idén 5 százalékponttal, jövőre további 3, majd 2011-ben még 2 százalékponttal javasolja csökkenteni a Reformszövetség.

A 18 százalékos személyi jövedelemadó felső határát pedig már 2009-ben évi 5 millió forintra emelné a szövetség a jelenlegi 4 százalékos különadó megszüntetése mellett – ismertette a Reformszövetség adó és járulékprogramját Oszkó Péter, a munkacsoport vezetője szombaton a Magyar Tudományos Akadémián.

Az átlagbérre vetítve a magyar adóék jelenleg 54 százalék, a cseh és lengyel 42-43 százalékkal, illetve a szlovák 38 százalékkal szemben, s ez egyúttal jól mutatja Magyarország alapvető versenyképességi hátrányát – vázolta fel a mostani helyzetet Oszkó Péter.

A munkáltató járulékcsökkentés ellentételeként a program 2010-től ajánlja a tételes egészségügyi hozzájárulás (eho) emelését a jelenlegi 1.950 forintról 5.000 forintra, a 20 százalékos általános forgalmi adót pedig átmeneti jelleggel 24 százalékra növelné – mondta a Deloitte elnök-vezérigazgatója.

A vállalkozások a különadójának megszüntetését 2010-től javasolja a Reformszövetség, ám a tárasági adó 2 százalékponttal 18 százalékra emelhető. A kkv szektornál azonban maradna a 10 százalékos adókulcs a Reformszövetség ajánlása szerint – mondta az adószakértő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik