A két politikus csütörtökön tárgyalt a nemzetközi gazdasági, illetve pénzügyi válság leküzdését célzó erőfeszítésekről. Mindketten annak a nézetnek adtak hangot, hogy a protekcionizmus nem jelenheti a választ, az csakis a válság éleződéséhez járulhat hozzá. Az állásfoglalás annak kapcsán hangzott el, hogy a francia kormány a közelmúltban bejelentette hazai autógyárainak állami hiteltámogatását. Az intézkedést mind az Európai Bizottság, mind Németország kezdettől fogva az uniós belső piac működését sértő, protekcionista jellegűnek minősítette.
Merkel és Barroso egyidejűleg az április elejére Londonba tervezett, úgynevezett G20-csúcs, azaz a legfejlettebb ipari, továbbá a feltörekvő fejlődő országok állam- és kormányfőinek találkozójáról is tárgyalt. A találkozót vasárnap egy külön csúcstalálkozón készítik elő Berlinben, a házigazda német kancellár mellett Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország, továbbá Hollandia, Spanyolország és Luxemburg, valamint az unió soros elnöki tisztét betöltő Csehország állam-, illetve kormányfőjének részvételével.
