Sikerült ugyan elfordítani a hajó kormányát, a jéghegy mégis egyre közelebb kerül. Közgazdászok és piaci elemzők elismerik, hogy a kormány hétfői mentő¬csomagja a helyes irányban tett lépés, csak valahogy mindig mindent egy kicsit túl későn, és nem a megfelelő mértékben csinálunk. A 260 forintos euróárfolyamnál egy 1200 milliárd forintos kiadáscsökkentés még érdemben javíthatta volna a versenyképességet, ma már viszont lehet, hogy csak tűzoltásra lenne elég, az adók bevételsemleges átcsoportosítása viszont még ehhez is kevés. Pedig mennyire más az optikája, ha egy ekkora vágás a kellő időben egy új struktúrát alapozott volna meg, mintha esetleg 320 forintos eurónál arra kell majd, hogy a bankrendszer lyukait tömjük be vele.
Az elemzők 2009 februárjában szokatlanul egységesen látják a forint körüli folyamatokat. Az általunk megkérdezettek egyaránt úgy értékeltek, hogy a „természetes” árfolyam eltolódott felfelé, a korábbi 250–260-as euró/forint szintről a 280–290-es sáv felé. Mindez ugyan nem sajátos magyar sztori, hanem regionális: Földi Balázs, a Commerzbank treasury-igazgatója szerint a nemzetközi piacokon ugyanígy püfölték a lengyel zlotyt és a cseh koronát is, sőt 3–12 hónapos viszonylatban a forint még erősödött is a zlotyval szemben.
Itthon azonban határozottan rosszabb a helyzet, mert a másik két gazdaság védettebb: a lengyel zártabb, a csehre pedig nem jellemző a devizahitelezés. Kisebb a gazdaságunk természetes növekedési szintje, mint a versenytársainké, miközben az államadósságunk nagyobb. A kurzuson pedig legfeljebb csak az érdemi fiskális lépések segíthetnének.
(További izgalmas részletek a Figyelő csütörtökön utcára kerülő számában.)
