A nemzetközi piacokon uralkodó hangulat és az amerikai pénzügyi mentőcsomag részleteinek bejelentése alakíthatja leginkább a hazai tőzsdei kereskedés irányát kedden – jelentették ki elemzők.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: várhatóan negatívan nyit a Budapesti Értéktőzsde legfőbb részvényindexe, a BUX, és váratlan események hiányában az esés lehet a meghatározó az egész kereskedési nap folyamán.
Kedden hozta nyilvánosságra első negyedéves jelentését az Egis, de mivel ezek az adatok már korábban is nyilvánosak voltak, nem várható jelentős emelkedés a gyógyszeripari papír piacán, a kitűnő eredmények ellenére – emelte ki az elemző.
Hasonlóan enyhe negatív nyitást vár Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője is, aki szerint a keddi délelőtt folyamán a kivárás jellemzi majd a piacot.
Az elemző hozzátette: délután várhatóan napvilágot látnak az amerikai pénzügyi mentőcsomag részletei, aminek a fogadtatása meghatározhatja a nap második felének hangulatát. A pénzügyi szektorban a mentőcsomag miatt erőteljes spekuláció figyelhető meg, így ha a befektetők kedvezőtlennek ítélik, akkor a hazai papírok közül az OTP és a Mol árfolyama is újra jelentősen eshet.
