Noha a hazai gazdaságpolitikusok sokáig azt hangsúlyozták, hogy Magyarország semmiben sem hasonlít Izlandra, azaz az államcsőd szélére sodródott kis szigetországgal mindenfajta analógia keresése csak felesleges riogatás, végül az ország mégis kis híján hasonló sorsra jutott.
válság abc
Amit a mindennapokban tudni kell a globális válságról.
Alaposan, hitelesen, közérthetően.
36 oldalas exkluzív melléklet csak a Figyelőben!
November 27-től az újságárusoknál.
Csatát nyert a forint
A forint elleni legagresszívebb támadás idején – vagyis döntően az október 23-i nemzeti ünnep „hosszú hétvégéjén” – az addig jellemzően 240 forint körüli forint/euró kurzus hirtelen 280 forint fölé szaladt, a svájci frank és a dollár ellenében pedig relatíve még többet zuhant a nemzeti valuta. A nyugalmat csak a jegybank 300 bázispontos kamatemelése és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezette konzorcium 25 milliárd dolláros gigahitelkerete állította helyre.
A forint gyengülése azért különösen veszélyes, mert a sokat emlegetett államcsőd a nemzeti fizetőeszköz árfolyam-gyengülésén keresztül következhetne be.
A folyamat könnyen öngerjesztővé válhat, egyre jobban apad a bizalom és a forint iránti kereslet. Ha pedig az árfolyam már az egekbe szökött, finanszírozhatatlanná válik a lakosság és az állam devizatartozása, az állam nem tudja megújítani a hiteleit, nem tudja kezelni a részben devizában fennálló adósságát. A nagymértékű árfolyamváltozás után továbbá megfizethetetlenné válik az import, a lakosság egy ideig versenyt fut az importtermékek készleteiért, majd a kígyózó sorok eltűnnek, s végső megoldásként új devizarezsimet kell felépíteni.
Támad a piac
A forint ellen spekulálókat nem sötétben bujkáló gonosz erőkként, uram bocsá’, Magyarország sorsának rosszra fordulásán fáradozó ellenségként kell elképzelni. Valóban lehetnek befektetők, akik profitot szeretnének realizálni a forint gyengülésével, de alapvetően a piac „támad”. Egész egyszerűen többen szeretnének eurót, svájci frankot venni forintjukért, mint amennyien a magyar fizetőeszközt keresik, emiatt pedig óhatatlanul gyengül az árfolyam. A piacon október végén felborult az egyensúly, többen kínálták, kevesebben keresték a forintot.
Miképpen lehet a piacon megtámadni egy devizát? A válasz egyszerű: eladással. A befektetők forintot adnak el, nyakon öntik a piacot forinttal. Akinek még van forintja, az eladja. Akinek pedig nincs, az úgy tesz, mintha lenne: különféle pénzügyi technikákkal (határidős üzlettel, shortolással) eladhat „későbbi” forintot is.
Valójában az árfolyammozgás októberben–novemberben nem volt drasztikus Magyarországon. Képzeljük el, mi lett volna, ha a forint is úgy viselkedik, mint a részvényárak, a nyersanyagárak vagy az állampapír-piaci hozamok. Ez esetben nem 240 és 280 forint között mozgott volna az euró ára, hanem 300, vagy éppen 400 forintos átváltási rátával is szembe kellett volna néznünk. Sőt, ha az izlandi korona pályájával vonunk párhuzamot, akkor akár 800 forintig is felszökhetett volna az árfolyam.
Izlandnál jobban állunk
„Magyarországon még gejzírek sincsenek” – viccelt a jegybankelnök, amikor arról kérdezték, hogy mennyire hasonlít Izland és Magyarország pénzügyi helyzete. Izland – részint az ország mérete, de sokkal inkább pénzügyi rendszere szereplőinek túlzott kockázatvállalása miatt – valóban rendkívül sérülékeny volt. Magyarország egy kicsit kevésbé, de nem szabad elbagatellizálni a hazai problémákat.
Az Európai Unión – és így természetesen az eurózónán – kívüli Izland 300 ezer lakosával önálló devizát és bankrendszert tartott fenn, három független pénzintézettel. Lakossága ráadásul előszeretettel adósodott el külföldi devizában. Mindez, ma már tisztán látni, egyáltalán nem volt szerencsés mix. Ha a bankok egy-egy nagyobb multinacionális intézményhez tartoznak, ha az izlandi korona az euróval vagy valamelyik erősebb skandináv devizával össze van kötve, bizonyosan nem következik be ekkora krach.
E tekintetben tehát Izland rosszabb helyzetben van, mint Magyarország, továbbá nekünk az is szerencsénk, hogy közös európai érdek az uniós országok devizáinak stabilitása. Túl nagyok és túl fontosak vagyunk ahhoz, hogy bedőljünk. A magyar bankrendszer is sokkal jobb állapotban van, mint az izlandi.
Figyelmeztető azonban, hogy mindkét országban tetemes a külfölddel szemben felhalmozott eladósodás – bár Izlandé jóval súlyosabb –, illetve általában az államadósság és a gazdaságpolitikai felelőtlenség is igen hasonló. Magyarország helyzetét ráadásul az euró-bevezetési céldátum hiánya is gyengítette. Sajnos a támadhatóságot fokozza az is, hogy nem látni a kiutat, mi módon fogjuk lefaragni az államadósságot, a legnagyobb kockázati tényezőnket. Hiszen a recesszió, no meg a fékeket behúzó gazdaságpolitikai lépések megint a növekedés ellen hatnak.
(Még több cikket olvashat a válság mindenkit érintő, alapvető tényeiről a november 27-n megjelenő Figyelő 36 oldalas mellékletében!)
