A Népszava szerint a Magyar Energia Hivatal egyelőre kontroll alatt tartja az áram lakossági árait. Több áramszolgáltató ugyan testület engedélyét ahhoz, hogy legfeljebb 3-4 százalékkal megemelje az árat a második negyedévben, ami átlagosan 300-400 forintos drágulást eredményezett volna. A MEH azonban egyelőre inkább a Magyar Villamos Művek árképzését vette vizsgálat alá, hogy az jogosan emelte-e azokat, így a fogyasztók számára maradnak a jelenlegi árak.
A Magyar Nemzet ezzel szemben úgy értesült, hogy júniusban a 10-12 százalékos gázár emelkedés követően, a huszonöt százalékos szabály alapján nagyjából három-négy százalékos áramdrágulásra lehet számítani.
